Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Navracsics Tibor: legfeljebb felfüggesztheik az uniós forrásokat, de azok nem vesznek el

InfoRádió
2022. november 29. 20:53
Navracsics Tibor megerősítette, hogy az Európai Bizottság javasolja majd a 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás felfüggesztését, miután nem sikerült megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak. Az uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős miniszter szerint ugyanakkor decemberben rábólinthatnak a magyar helyreállítási tervekre.

Magyarország Kormánya arra számít, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsa decemberben a magyar helyreállítási terv jóváhagyása mellett dönt. Ezt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter mondta a Reuters hírügynökségnek - szúrta ki a napi.hu.

A politikus már múlt héten is arról beszélt, a kabinet azt várja, hogy még az idén aláírják a Magyarországnak járó uniós forrásokról szóló megállapodásokat.

"Júniusban, amikor én hivatalba léptem, az volt a cél: december 31-ig, az az év végéig kössük meg azokat a megállapodásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy hozzáférjünk az európai uniós forrásokhoz"- hangsúlyozta a miniszter. Majd hozzá tette: "ahogy látjuk a tudósításokból

most első alkalommal készül kimondani a bizottság azt, hogy mind a kohéziós pénzek tekintetében, mind pedig az újjáépítési alap tekintetében meg tud állapodni a magyar kormánnyal."

Navracsics Tibor a Reutersnek megerősítette azokat a múlt heti sajtóértesüléseket is, amik szerint az Európai Bizottság várhatóan javaslatot tesz arra, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó felzárkóztatási pénzek 65 százalékát, 7 és fél milliárd eurót, azaz nagyjából 3000 milliárd forintot, mert a kormánynak nem sikerült maradéktalanul megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak. A miniszter a hírügynökségnek azt mondta: a magyar kormány abban bízik, hogy jövőre az összes befagyasztott uniós forrás rendelkezésre áll majd.

A várható fejleményekről szóló cikkében hasonló értesülésekről ad hírt a Portfolio is.

A miniszter erről a múlt héten az InfoRádiónak is beszélt: "a mi számunkra fontos, hogy

felfüggesztésről van szó, tehát nem elveszik ezt a pénzt,

hanem nyilván a teljesítések arányában, részesülhetünk majd belőle. Amikor a vállalásainkat megtettük akkor ehhez a teljesítés menetrendjét is hozzárendeltük ezt a Bizottság is jóváhagyta" - közölte.

Navracsics Tibor azzal folytatta: "az Európai Bizottság pontosan tudja, hogy a mostani határidőig, vagyis november 24-ig nem tudunk mindent teljesíteni. Vannak olyan jogalkotási, intézményépítési feladatok, mint például az antikorrupciós munkacsoport létrehozása, amelyek időigényesek. De a bizottság azt is láthatja, hogy ahogy eddig, úgy a jövőben is határidőre teljesítjük majd minden vállalásunkat" - érvelt Navracsics Tibor.

"Amennyiben decemberben sikerül aláírnia partnerségi megállapodást és ha Tanács elfogadja a helyreállítási tervet, akkor időben vagyunk

azonban a hangsúly most az EU-s pénzek lehetséges felfüggesztésén van" - mondta a miniszter a Reutersnek arról, hogy határidőre lehet-e politikai kompromisszum Brüsszellel.

Az uniós források befagyasztásának elkerüléséről pedig Navracsics Tibor azt mondta:

"optimista ember vagyok, sok mindent láttam már".

A várakozások szerint az Európai Bizottság szerdán hozza nyilvánosságra, hogy miként értékelte a magyar kormány eddigi lépéseit. A kabinet szeptemberben 17-én vállalást tett a jogállamiság javítása, így az uniós forrásokhoz való hozzájutás érdekében.

Sajtóhírek szerint azonban Brüsszel nemcsak ezek maradéktalan végrehajtását, hanem újabb feltételek teljesítését is várná.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Navracsics Tibor az uniós forrásokról a Reutersnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást