Nyitókép: MTI/Marjai János

Jó hírt kapott Iványi Gábor egyháza

Infostart
2022. november 18. 13:27
Bejegyzett egyházzá minősült ismét a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség - közölte Iványi Gábor egyháza.

Iványi Gáborék egyházát 2011-ben fosztották meg státuszuktól - emlékeztet a hírt közreadó hvg.hu.

„Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy visszakaptuk korábbi státuszunkat, ahhoz a Magyar Államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velünk, ám eddig erre hiába vártunk” – írtja a MET. Mint ismeretes, februárban költségvetési csalás ügyében szállt ki a NAV az egyház egyik központjához. Akkor erről az Infostart is beszámolt.

A honlapjukon egyébként egy alkotmánybírósági döntéssel erősítik meg ezt az állításukat. Ebben ez áll: "Alkotmánybíróság hivatalos tudomása szerint

az indítványozó 2022. augusztus 16-án nyilvántartásba vett egyház lett."

A „bejegyzett egyház” státusz a jelenlegi egyházi törvény szerint a harmadik fokozat: a legmagasabb a vallási tevékenységet végző egyesület, a második a nyilvántartásba vett egyház, a harmadik pedig a bejegyzett egyház.

A MET 2021 februárjában kapta vissza azt a technikai számot, amivel újra tudnak egy százalékos adófelajánlásokat fogadni.