Mindenütt emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - a nap hírei

InfoRádió
2022. november 2. 20:10
Percek alatt kimerült a keret a kormány 150 milliárdos Gyármentő Programjára. Felújítja részvételét Oroszország az isztambuli gabonamegállapodásban

Mindenütt emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben az elmúlt hetekben jellemző stagnálás után - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia figyelhető meg Budapest Központi Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, továbbá Kecskeméten, Szegeden és Szekszárdon. Csökkenő tendencia sehol nem tapasztalható.

Közben Rusvai Miklós virológus az InfoRádiónak azt mondta: egyelőre sem a covid, sem az influenza nem okoz tömeges megbetegedéseket, de nem kizárt, hogy december végén, januárban egymásra tolódik majd az influenza,- illetve az újabb koronavírus-járvány és együttesen okoz majd fertőzést. A szakember az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy az újabb covid járvány ősz helyett december végére tolódhat. Az influenza esetében elkerülhetetlennek nevezte a járványt, hiszen 7 évente várható komoly tömeges megbetegedés.

Máris kimerült a keret a kormány 150 milliárdos Gyármentő Programjára. A regisztráció lehetősége mindössze 18 percig élt. A Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA honlapja azt írta: a feliratkozást a beérkezett regisztrációs űrlapok jelentős száma és forrásigénye miatt függesztették fel. A program a nagyvállalatoknak nyújt vissza nem térítendő támogatást energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokhoz. Egy vállalat összesen 15 millió euró, mintegy 6,2 milliárd forint támogatásra pályázhatott.

A Posta bezárásokról és a pedagógusok béremelésének forrásairól is kérdezték az ellenzéki képviselők a miniszterelnököt az Országgyűlésben. Dudás Róbert, a Jobbik képviselője felidézte, hogy a Magyar Posta legutóbb 210 település 366 postahivatalának ideiglenes bezárását, valamint 300 dolgozó leépítését jelentette be. Orbán Viktor válaszában jelezte: a Magyar Posta egy veszteséges vállalat, ezért a postát mindenképpen át kell alakítani. Harangozó Tamás, az MSZP képviselője kifogásolta azt a kormányzati állítást, miszerint az uniós források megérkezéséig nincs pénz a pedagógusok béremelésére. Orbán Viktor válaszában elmondta: minden forintnyi költségvetési többletbevétel a rezsivédelmi alapba kerül és az uniós források hiányában továbbra is csak évi 10 százalékot tudnak emelni.

Kisebb hiányosságokat tárt fel a Magyar Nemzeti Bank a fizetési moratórium kezelésének vizsgálatakor. A jegybank 9 hitelintézetre összesen 18 millió forint bírságot szabott ki - derül ki az MNB honlapján közzétett szakmai cikkből. A nemzeti bank vizsgálata megállapította, hogy beállítási hiányosságok miatt két pénzügyi intézménynél előfordult a késedelmi kamat felszámítása, három intézmény a keretjellegű termékekhez kapcsolódó biztosítási díjakra is tévesen kiterjesztette a fizetési haladékot. Négy pénzintézet esetében fordult elő, hogy a moratóriumból való kilépéseknél jogsértő módon indították el a moratóriumi tartozás beszedését és elvégezték a futamidő meghosszabbítását.

Hat európai bankrendszer, köztük a magyar kilátásait rontotta az eddigi stabilról negatívra a Moody's. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy az árak és a kamatok emelkedése számos üzleti vállalkozás és háztartás hitelképességét érinti, és emiatt problémás kintlévőségek keletkezhetnek. A Moody's a magyar mellett a német, az olasz, a cseh, a lengyel és a szlovák bankrendszer kilátását módosította negatívra.

Bár Ukrajnában regionális fegyveres konfliktus zajlik, az súlyos negatív hatásokkal jár az egész világ számára – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter az Ammáni Biztonsági Fórumon. Szijjártó Péter egyebek mellett az első valódi globális energiaválságról és a kialakuló élelmezési krízisről beszélt. Kiemelte: Magyarország abszolút érdekelt az ukrajnai békében. A tárcavezető példaként említette, hogy Magyarország tavaly hétmilliárd eurót fordított energiaimportra, míg ez idén 19 milliárd euró, jövőre pedig 29 milliárd euró is lehet.

Oroszország felújítja részvételét az isztambuli gabonamegállapodásban. Az orosz védelmi minisztérium közölte: Moszkva megfelelő biztonsági garanciát kapott. Oroszország a hétvégén függesztette fel a megállapodásban való részvételét, azt állítva, hogy Szevasztopolnál szombaton légi és tengeri dróntámadás érte az orosz Fekete-tengeri Flotta hajóit és civil tengeri szállítóeszközöket. Az orosz védelmi minisztérium szerint a támadást az ukrán fegyveres erők hajtották végre, brit segédlettel.

Az orosz védelmi miniszter azzal vádolja a nyugatot, hogy a konfliktus eszkalálására ösztönzi Ukrajnát, és szemet huny afölött, hogy tiltott hadviselési módszereket alkalmaz. Szergej Sojgu bírálta, hogy a NATO hírszerzési adatokkal, célpontmeghatározással, tanácsadókkal és zsoldosokkal támogatja Kijevet. Arról is beszélt, hogy a NATO kelet- és közép-európai erőinek létszáma két és félszeresére nőtt, jelenleg több mint 30 ezer katonát számlál, a közeljövőben pedig szerinte még növekedhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Napinfó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást