Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Hernádi Zsolt: a Mol tartósan magas üzemanyagárra készül

Infostart
2022. július 11. 06:13
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint jogállamisági próba, hogy a washingtoni bírósági ítélet után mit lép a horvát állam. Szerinte már rég túl vagyunk azon a ponton, ameddig tartható lett volna az ársapka.

Horvátország csak horvát bíróság előtt nyert pert ebben az ügyben. A mostani per célja az volt, hogy bizonyítsa a horvát állam károkozását - mondta Hernádi Zsolt az ATV Heti Napló című műsorában, miután a washingtoni választott bíróság kimondta, hogy sem a Mol, sem a Mol vezetése részéről nem történt vesztegetés INA-ügyben, ezért az INA-szerződések érvényesek, a megsértésükért pedig Horvátországnak fizetnie kell.

Az elnök-vezérigazgató úgy véli, a 12 éve tartó ügyet menedzsment iskolákban kell tanítani. Szerinte jogállamisági próba, hogy most mit lép a horvát állam, hiszen ellentétes egymással a horvát legfelsőbb bíróság és a washingtoni választott bíróság ítélete. A horvát legfelsőbb bíróság elmarasztaló ítélete alapján pedig az európai elfogatóparancs is életben van Hernádival szemben. Az elnök-vezérigazgató szerint a washingtoni ítéletet a horvát jogrendbe be kéne illeszteni, de illúziói nincsenek ezzel kapcsolatban – tette hozzá.

Hernádi Zsolt a 480 forintos üzemanyagár-maximalizálás kapcsán úgy látja: már maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány. Rendkívül veszélyes időszakban vagyunk, mivel a hazai üzemanyagfogyasztás az ársapka következtében növekszik, az üzemanyagimport viszont gyakorlatilag leállt. Közben csökken az Európába tartó orosz olajexport, az ukrán finomító-kapacitás megsemmisült, leállt az OMV schechati finomítója és tervezett karbantartás jön Százhalombattán, a Mol finomítójában.

Kijelentette:

az országban jelenleg relatív üzemanyaghiány van,

ami azt jelenti, hogy az országnak most spájzolnia kellene, mert augusztusban Százhalombatta kapacitásának 65 százaléka leáll, de a tartalékolás a fenti okok miatt nem megy a megfelelő ütemben, így csak a szükséges mennyiség 1/3-a áll rendelkezésre, ami miatt mindenképpen kérniük kell az állami stratégiai készlet egy részének felszabadítását, de ezt vissza kellene tölteni a leállás után.

Arra a kérdésre, hogy meddig tartható a 480 forintos ársapka, Hernádi Zsolt azt mondta, messze túl vagyunk ezen a ponton, itt már „picit elkezdtünk hazardírozni”, hiszen Magyarországon fogyasztásnövekedés van, és a 480 forintos ár az importot megszünteti Magyarországon. Ez egy olyan probléma, amit meglátása szerint még egyszer végig kell gondolni.

Megjegyezte még: a Mol tartósan magas üzemanyagárra készül.