Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Háborús veszélyhelyzetet jelentett be Orbán Viktor

Infostart
2022. május 24. 17:31
A rendelkezés szerda 0 órától hatályos, a részleteket ezt követően jelenti be a kormány.

Orbán Viktor kevéssel azután, hogy az Országgyűlésben esküt tettek ötödik kormányának tagjai, bejelentette, háborús veszélyhelyzet van Magyarországon - ezt márpedig a kedden elfogadott alaptörvény-módosítás tette lehetővé.

Facebookos bejelentővideójában a miniszterelnök elmondta, a szomszédban olyan háború dúl, amelynek még senki sem látja a végét.

"Ez a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, veszélyezteti a családok és a gazdaság energiaellátását és anyagi biztonságát is" - mondta.

Szerinte a háború és a szankciók nagy felforduláshoz és áremelkedésekhez vezettek.

"A világ egy gazdasági válság küszöbén áll. Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia, és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát, ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség, ezért a magyar kormány ma éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet" - jelentette be Orbán Viktor.

A járvány miatt bevezetett veszélyhelyzethez hasonlóan ez is lehetővé teszi a kormánynak, hogy azonnal reagáljon.

A háborús veszélyhelyzet első döntéseiről szerdára ígért bővebb tájékoztatást a miniszterelnök.