Nyitókép: PIKSEL/Getty Images

Indokolatlannak érzi a felmondási tilalom fenntartását az orvosi kamara

Infostart / InfoRádió
2022. március 22. 17:35
A járványügyi veszélyhelyzet miatt elrendelt felmondási tilalom megszüntetését kéri a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Az egyik rendvédelmi szakszervezet szerint a belügyi dolgozók hasonló korlátozásának feloldása nem indokolt.

Levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez a Magyar Orvosi Kamara. A járványadatok gyors javulása, valamint az általános korlátozó intézkedések feloldása miatt azt kérik, hogy töröljék el az orvosok – a járványügyi veszélyhelyzet miatt érvényben lévő – felmondási tilalmát.

Kincses Gyula MOK-elnök szerint semmi sem indokolja a felmondási tilalom fenntartását, hiszen már a maszkviselési kötelezettség sincs érvényben, illetve a védettségi igazolványhoz kötés is megszűnt. Hangsúlyozta – amint a levélben is írták –, nem arról van szó, hogy tömegek „toporognak” és szeretnének felmondani, hanem egyszerűen arról, hogy az egészségügyi dolgozókat zavarja a nem indokolható jogkorlátozás.

A kormány hasonló felmondási tilalmat vezetett be a rendvédelmi dolgozóknak is. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke úgy látja, hogy ennek fenntartása továbbra is indokolt. Bárdos Judit emlékeztetett: az Ukrajnából érkező menekültek miatt ismét berobbanhat a járvány, a felmondás tilalom pedig jelenleg nem okoz komoly gondot az ágazatban dolgozóknak.

Mint fogalmazott, nem gondolná, hogy tömeges felmondás lenne a rendőrök között, ha megszüntetnék a tilalmat, hiszen amit szerettek volna, az oltási kötelezettség megszüntetését, illetve a három évenként járó plusz 6 havi bért a kormány teljesítette. Megjegyezte: momentán a rendőrök fizetését még nem rendezték maradéktalanul, amire várhatóan a választások után kerül majd sor.

A járványügyi veszélyhelyzetet legutóbb június 1-ig hosszabbította meg az Országgyűlés. Az orvosok felmondási tilalmának megszüntetésével kapcsolatban kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. Amint válaszolnak, közöljük.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Indokolatlannak érzi a felmondási tilalom fenntartását az orvosi kamara
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást