Kétszer is riasztották a magyar Gripeneket légtérsértés miatt, de nem találtak repülő objektumot - a nap hírei

Infostart / InfoRádió
2022. március 11. 22:20
Május végéig bemutatja azt a tervet az Európai Bizottság, hogy milyen megoldásokkal lehet leválni az orosz energiahordozókról. Szállással és oktatással is segítenek a magyar egyetemek az ukrajnai menekülteknek.

Gyanús radarjelek alapján kétszer is felszálltak a Magyar Honvédség Gripen gépei pénteken, de egyik alkalommal sem találtak semmilyen repülő objektumot - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy a honvédség péntekre virradóra érzékelte egy tárgy átrepülését Ukrajna felől az ország légterén, amelyről később kiderült, hogy azonos a Zágrábban később lezuhant TU-141 típusú drónnal. Hozzátette: az ügyben a NATO több tagállama, Magyarország mellett Románia és Horvátország is érintett, ezért a hatóságok a szövetségesekkel szoros együttműködésben vizsgálják az esetet.

Május végéig bemutatja azt a tervet az Európai Bizottság, hogy 2027-ig milyen megoldások segítségével lehet leválni az orosz gázról, olajról és szénről- erről a brüsszeli testület elnöke beszélt a versailles-i uniós csúcstalálkozó után. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt jelezte: Moszkva ellen készek az újabb, negyedik szankciós csomag bevezetésére, de nem részletezte a várható tartalmát, csak arra utalt, hogy ez még jobban elszigeteli az országot. Emmanuel Macron, az unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfője arról beszélt: készek újabb masszív szankciókat elfogadni Oroszország ellen. A cél a tűzszünet elérése és az orosz csapatok kivonása az országból.

A NATO-nak biztosítania kell, hogy a konfliktus ne terjedjen Ukrajnán túlra - mondta Jens Stoltenberg főtitkár a lengyel parlamentben online közvetített beszédében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezért a szövetség keleti szárnyán az utóbbi hetekben megduplázódott a katonai jelenlét. A Lengyelország NATO-csatlakozásának 23. évfordulója alkalmából megtartott ülésen élő közvetítésben felszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök kijelentette: az ukránok harca egyben a mások szabadságáért is folytatott küzdelem.

Továbbra is diplomáciai megoldást sürget Ukrajnában az Egyesült Államok, ugyanakkor szilárdan elkötelezett a NATO kollektív védelme mellett - erősítette meg Kamala Harris amerikai alelnök Bukarestben. Klaus Iohannis román államfővel közösen tartott sajtóértekezletén az amerikai politikus arról beszélt: Vlagyimir Putyin orosz elnök az invázió harmadik hetében semmi jelét nem adja annak, hogy hajlandó lenne tárgyalni a háború befejezéséről. Mint mondta. ez további szankciókat jelent majd.

Csaknem 50 iskola semmisült meg az ukrajnai Harkivban, az ország második legnagyobb lélekszámú városában. A polgármester azt is bejelentette: a többségében oroszok lakta régióban találat ért egy pszichiátriai intézetet, ahol 330 ember tartózkodott. Harkiv kormányzója kijelentette: ez háborús bűntett a civilek ellen, népirtás az ukrán nemzet ellen. 73 embert sikerült evakuálni, a sérültek és az áldozatok száma egyelőre nem ismert.

Kijevi sajtóértesülések szerint orosz repülőgépek Ukrajna területe felől visszafordulva egy fehérorosz településre mértek csapást. A minszki védelmi minisztérium szóvivője viszont cáfolta a hírt. Az ukrán határőrségtől származó információk szerint a fehérorosz települést orosz csapatok szállták meg. A légierő arra figyelmeztetett, hogy a fehérorosz területre mért csapással Oroszországnak az a szándéka, hogy bevonja Minszket az Ukrajna elleni háborúba.

Megszervezte a háború elől menekülők egészségügyi ellátását a kormány. A kormányszóvivő közlése szerint a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet a külügyminisztériummal, a mentőszolgálattal és a katasztrófavédelemmel együttműködve helyezi el az ide érkező beteg gyermekeket. Az Ukrajnából érkezők betegek onkológiai ellátásának koordinálását az Országos Onkológiai Intézet végzi. Működik már a Nemzeti Népegészségügyi Központ 1812-es telefonszáma is, amelyen ukrán nyelvű tolmácsolást biztosítanak egészségügyi témában.

Szállással és oktatással is segítenek a magyar egyetemek az ukrajnai menekülteknek. A minisztérium a szükséges intézkedések részleteiről levélben tájékoztatta az egyetemek vezetőit. Az eljárásrend értelmében az intézmények kollégiumi kapacitásaiknak megfelelően fogadják be elsősorban a kárpátaljai magyar hallgatókat, oktatókat, családtagjaikat. A további szabad hellyel rendelkező egyetemek mások számára is biztosíthatnak szállást. Az ingyenes lakhatáson túl a befogadottak legalább napi egyszeri étkezést is kapnak.