Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Róna Péter elárulta, miről beszél majd az Országgyűlésben

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2022. február 14. 19:38
Jakab Péter, a Jobbik elnöke kereste meg először azzal, hogy legyen az ellenzék államfőjelöltje – mondta az InfoRádiónak Róna Péter. A közgazdász-jogász szerint a hivatalos felkérés vasárnap este érkezett meg, és úgy érezte, kötelessége igent mondani.

Az Egységben Magyarországért pártjai Róna Pétert jelölik köztársasági elnöknek. A 79 éves jogász-közgazdász az InfoRádiónak azt mondta: nem tudja megmagyarázni, hogy miért alakultak így a dolgok, hiszen nem volt jelen az egyeztetéseken. Őt először Jakab Péter Jobbik-elnök kereste meg a jelöléssel, egy hónappal ezelőtt, feltételes módon.

„Múltak a hetek, nem sok minden történt, és aztán még egyszer, konkrétabb módon felvetette néhány nappal ezelőtt. Én nem zárkóztam el. Úgy éreztem, ha a hat párt egybehangzóan úgy véli, hogy a választói elvárják, hogy állítsanak egy jelöltet, úgy döntenek, hogy állítanak egyet, és úgy érzik, hogy erre alkalmas vagyok, akkor nekem kötelességem ezt a feladatot ellátni” – fejtette ki, hozzátéve, hogy a formális felkérést vasárnap este kapta Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölttől.

Az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára a jelöléséről azt mondta, hogy az előszőr a Jobbik kezdeményezése lehetett, és később kapott szélesebb támogatást.

Róna Péter jelöltként felszólalhat majd a Parlamentben az államfőválasztás napján. Beszédéről is árult el részleteket.

„Az alaptörvény a köztársasági elnökről szóló első cikkében rögzíti, hogy felelőssége, feladata a nemzet egységét képviselni és a demokráciát megvédeni. Ennek a feladatnak a részletezéséről fogok beszélni, hogy ez hogyan is áll össze” – mondta a jogász-közgazdász, aki megválasztása esetén a nemzet egységének képviseletére, a demokrácia megvédésére törekedne.

Az már korábban kiderült, hogy a kormánypártok Novák Katalint jelölik államfőnek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Róna Péter a jelölésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást