Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az ötödik hullám miatt online indul a tavaszi félév az ELTE-n

Infostart
2022. január 21. 11:41
Tekintettel a járvány ötödik hullámára, az Eötvös Loránd Tudományegyetem legkevesebb 3 hétre online oktatást vezet be a tavaszi félév kezdetén. A hallgatói hiányzásokra az általános szabályok vonatkoznak, a kollégiumok továbbra is a szokásos rendben működnek.

Az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testület csütörtökön tájékoztatót adott ki az egyetemi polgárok védelmében hozott újabb intézkedéseiről. Eszerint az Egyetem a 2021/22-es tanév tavaszi félévet online oktatással indítja el. A testület folyamatosan figyelemmel kíséri a járvány terjedéséről szóló információkat, és azokra figyelemmel dönt majd az oktatásszervezési mód megváltoztatásáról – olvasható az intézmény oldalán.

Mivel az egyetem oktatói, kutatói és tanárai, valamint a munkatársak körében az átoltottság szinte teljes körű, és a hallgatók körében is kifejezetten magas, az egyetem azt reméli, hogy az egyetemi közösséget érintően a koronavírus-járvány ötödik hulláma megelőzi majd az országos tendenciákat, és a tavaszi félév második részére már nem lesz meghatározó befolyása, így az egyetem legkorábban három hét elteltével áttérhet jelenléti oktatásra. Az áttérés időpontjáról az intézmény külön tájékoztatót ad majd ki, egy hét felkészülési időt biztosítva az érintettek számára.

Kiemelik azt is, hogy a hallgatói hiányzásokra az általános szabályok vonatkoznak, a kollégiumok a szokásos rendben működnek az elkövetkező időszakban is. A szakmai gyakorlatok végezhetők személyes jelenléttel, amennyiben a gyakorlóhely így rendelkezik.

Az egyetem vezetése végezetül nyomatékosan felszólít minden egyes egyetemi polgárt, hogy továbbra is tartsa be az alapvető egészségügyi szabályokat, az egyetem közösségi tereiben viseljen az orrot és a szájat szabályosan eltakaró maszkot, valamint kérik, hogy csak egészséges, a koronavírus- vagy influenzamegbetegedés tüneteit nem mutató személyek látogassák az oktatási intézményt.