Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Névnapi ajándéknak nevezték a Völner Pálnak adott kenőpénzt

Infostart
2022. január 19. 12:32
Újabb részleteket közölt a 444.hu a Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és társai ellen folytatott nyomozásban készült állítólagos iratokból.

A portál által bemutatott telefonleirat alapján 2021. július 13-án hárommillió forint készpénzt vett át Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium akkori államtitkára a minisztérium Nádor utcai épületénél Schadl Györgytől, aki a feltételezett hangfelvétel szövege szerint ebédelni hívta a politikust, de a tárca épülete előtt akart vele találkozni arra hivatkozva, hogy névnapi ajándékot ad neki. Schadl György – a cikk szerint – meg is jelent a minisztériumnál, és átadott Völner Pálnak egy papírzacskót, aki berakta az autója csomagtartójába.

Amennyiben az iratok valósak, a nyomozóhatóság gyanúja szerint ez volt az utolsó, 21. alkalom, amikor a végrehajtói kar elnöke vesztegetési pénzt adott át az államtitkárnak. Az első pénzátadás 2018. május 22-én történt. Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál rendszeres fizetség fejében vállalta, hogy bizonyos ügyekben Schadl György kérésének megfelelően fog eljárni. Ezek a kérések részben végrehajtói pályázatokra, kinevezésekre vonatkoztak, mivel az államtitkár 2019 augusztusától tavaly októberig miniszteri biztosként felelt a területért.

Az állítólagos lehallgatási feljegyzések és az ügyészségi dokumentumok alapján Schadl György a végrehajtástól független ügyekben is megkereste Völner Pált. Segítséget kért például egy oktatási projekt és egy energiatermelési pályázat ügyében is, hogy az illetékes tárcáknál járjon el, és ezt a cikkben hivatkozott lehallgatási jegyzőkönyvek szerint meg is tette.

Mint ismert, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész, mert a megalapozott gyanú szerint a politikus hosszú időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó.