Gattyán György: tudomásul vesszük az ellenzék döntését

Infostart
2022. január 12. 14:35
A Megoldás Mozgalom alapító elnöke közölte, ha nem csatlakoznak hozzájuk a határidő lejártáig, akkor önállóan folytatják a programjuk végrehajtását.

Ahogy az Infostart is megírta, Gattyán György hétfőn nyílt levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez. A Megoldás Mozgalom alapító elnöke, aki indulni kíván az április országgyűlési választáson, ötpontos együttműködési javaslatot tett az ellenzéknek, hogy amennyiben elfogadják a javaslatait, úgy felajánlja segítségét a kormányváltó erők számára. Ehhez határidőt is szabott, január 17-ig kellene egy asztalhoz ülniük, hogy megvitassák az elképzeléseiket.

A felvetésre már reagált is Márki-Zay Péter, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki előbb a Magyar Hangnak nyilatkozva azt mondta, hogy "az összefogott ellenzékkel szemben indulni készülő pártok a Fidesz érdekében lépnek fel, céljuk az ellenzéki szavazók elbizonytalanítása". Majd kedd este az ATV-ben úgy fogalmazott, hogy szívesen leül tárgyalni bárkivel, aki komolyan támogatni akarja a kormányváltást és abban akar partner lenni, hogy Orbán Viktort leváltsák, de ehhez ne nyílt levelet küldjön neki a milliárdos, hanem hívja fel személyesen. És megismételte, hogy mindenki, aki az előválasztás óta vagy azon kívül akar indulni a választáson, az a Fidesz céljait szolgálja ki, hogy megosszák az ellenzéki szavazatokat.

A körvonalazódó ellenzéki elutasítás láttán az Index megkereste Gattyán Györgyöt, a milliárdos pártelnök írásban úgy válaszolt: "Tudomásul vettük az elhangzottakat, mi töretlenül folytatjuk a munkát, mert hiszünk abban, hogy Magyarországnak le kell számolnia a múlttal, és mélyreható változásokra van szüksége."

A Megoldás Mozgalom elnöke leszögezte, hogy nyílt levele „nemcsak az ellenzéki összefogás vezetőinek szólt, hanem minden, változásért tenni akaró honfitársunknak is, aki komolyan gondolja, hogy a jelenlegi állapotokon változtatni kell”. Ha a most megszólítottak nem csatlakoznak hozzájuk a határidő lejártáig, akkor önállóan folytatják a programjuk végrehajtását.