Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Hat fővárosi ügyben indult meg a felelősségre vonás – lapértesülés az elszámoltatásról

Infostart
2021. szeptember 21. 11:44
Van olyan ügy is, amiben még Tarlós István tett feljelentést, de három év alatt sem zárult le.

Fél tucat nyomozás vagy per indult eddig a fővárosi felelősségre vonás részeként, az örökölt ügyeket vizsgáló bizottság hosszabbítana – tudta meg a Népszava.

  • A Főtáv két,
  • a közterület-fenntartó,
  • az önkormányzat,
  • a BKK és
  • a frakcióvezetők pedig egy-egy

esetben tettek feljelentést.

A fővárosi vizsgálóbizottság mandátumának meghosszabbítását kezdeményezi Havasi Gábor, a testület elnöke, mivel a koronavírus járvány miatt nyolc hónapig nem tudtak ülésezni. Az indoklás szerint ebben az időszakban is gyűjtötték a releváns dokumentumokat, de meghallgatásokat nem tarthattak.

Eredetileg 2021 végére készítették volna el összegző jelentésüket, de a bizottság ülésein eddig csak két ügy – a parkolási rendszer és a patkányirtás – került terítékre.

A Fővárosi Közgyűlés 2020 júniusában döntött a korábbi ciklusok 10 korrupciógyanús esetét kivizsgáló bizottság megalakításáról: a parkolási rendszer és a patkányirtás mellett a biodóm, a Rác fürdő, a 3-as és a 4-es metró, a Bálna, a BKV eladósítása, a Combino villamosok és az elektronikus jegy ügyében akartak tisztán látni.

A lap kikérte a fővárostól az önkormányzat, illetve cégei által kezdeményezett perek, feljelentések listáját: az összegzésen hat tétel szerepel. A múlt kétes ügyeinek feltárásában a Főtáv Zrt. bizonyult a legaktívabbnak. 2020. december 21-én feljelentést tett a cég ismeretlen tettes ellen különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt, „a cselekmény a feljelentés időpontjában mintegy 300 millió forintot meghaladó összegben befejezett”. A cég idén áprilisban egy másik feljelentést is tett a Főtáv Zrt.-nél felmerült éves bérfizetési gyakorlat miatt Mitnyan György volt főigazgató és Gazsó György volt munkavállaló ellen. A feljelentés nyomán jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága vizsgálódik. A költségvetési csalás sértettje egyébként nem a főváros, hanem az állam, így a cég, illetve a városvezetés semmilyen információt nem kap az ügy állásáról – jegyzi meg a lap.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. szintén 2021 áprilisában tett feljelentést különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt. A BRFK azóta is nyomoz.

A fővárosi állatkerti biodóm beruházását első körben a főváros cége, az Enviroduna vizsgálta, vaskos jelentésük fő megállapítása az volt, hogy a 34,4 milliárdért felhúzott építmény készültsége nem felel meg a kulcsrakész követelményeknek, a kivitelezői garanciát lehetetlen teljes körűen érvényesíteni, a létesítmény értéke a tavaly még 2024-re tervezett megnyitóra több milliárd forinttal csökken, de addig is 1,8 milliárdot emészt fel az üzemeltetése. A jelentésben foglaltak alapján a főpolgármesteri hivatal 2020 októberében tett feljelentést hűtlen és hanyag kezelés miatt, ám a bejelentés alapján indított eljárást a Nemzeti Nyomozóiroda idén júliusban megszüntette bűncselekmény hiányában. Hasonló sorsra jutott a 3-as metró kocsibeszerzése is.

Az elektronikus jegyrendszer (AFC-projekt) ügyében már Tarlós István is feljelentést tett 2018 decemberében hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, de az eljárás azóta sem zárult le.