Nyitókép: Pexels

A szülők és a tanárok maguk eredtek a Covid nyomába Pilisborosjenőn

Infostart
2021. szeptember 17. 12:18
Karanténba került az általános iskola.

Az iskolában a szülők maguk tesztelték a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött, ezután került népegészségügyi karantén alá az intézmény – idézi az ATV a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja által a Spirit FM reggeli műsorában elmondottakat

Nagy Erzsébet hangsúlyozta, hivatalos információt nem kapott a szakszervezet, a problémát a tanárok és a szülők jelezték nekik. Miután ebben az iskolában a szülők tesztelték a gyerekeket, nem maradt rejtve a fertőzés, így kénytelenek voltak a szakemberek járványügyi intézkedéseket elrendelni.

Mindössze két osztály maradt a pilisborosjenői intézményben,

illetve most kezdtek visszatérni az oktatásba az elsősök is – velük kezdődhetett a járvány.

A PDSZ országos választmányi tagja emlékeztetett: rendkívüli szünetet az Oktatási Hivatal rendelhet el, pedig korábban az igazgatónak is volt joga ehhez. A karantén elrendelése pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ – ők intézkedtek a pilisborosjenői iskola esetében is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!