Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Erdő Péter: tiszta katarzis

Infostart
2021. szeptember 13. 20:20
Ferenc pápa vasárnapi budapesti látogatásán látható volt, hogy az emberek szeretik a szentatyát - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter az M1-en azt is kiemelte: Ferenc pápa örömét fejezte ki, hogy majd' két év szünet után ilyen nagyszámú hívőközösséggel találkozhat, s azt mondta, érzi az emberek szeretetét.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szeptember 5-én kezdődött Budapeten. Az egyhetes katolikus világesemény záró szentmiséjét szeptember 12-én Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.

Erdő Péter részletesen ismertette Ferenc pápa budapesti programját. Elmondása szerint érkezésekor - a szoros program miatt - a repülőtéren nem volt külön köszöntőbeszéd, de Ferenc pápa szeretettel üdvözölt mindenkit. Innen a Szépművészeti Múzeumba mentek, ahol az állami vezetőkkel találkozott a szentatya.

Ezután a pápa a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival találkozott. Erdő Péter azt mondta:

Ferenc pápa nagy mértékben eltért a leírt szövegétől, testvéri hangnemben beszélgetett Veres Andrással, az MKPK elnökével.

Ezt követte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel, majd a hívő közöségekkel való találkozás. A bíboros elmondta, hogy a pápamobilon tett budapesti körutazása során két kisgyermeket is megáldott. A menetben sokféle zászló volt látható, köztük cseh, lengyel, mexikói, ecuadori, argentin is - jelezte Erdő Péter.

A bíboros azt mondta, a rendezvény végeredménye "egy tiszta katarzis":

"Jézus velünk van", reményt ad és értelmet az életnek minden nehézség között.

Olyankor is, amikor az egész emberiség problémát, fenyegetést lát például a környezet pusztulása, a klímaváltozás, a gazdaság működése területén. Sok kérdés merül fel, amelyekre még nem látni a választ - hangsúlyozta Erdő Péter, hozzáfűzve: "azt tudjuk, hogy Krisztus velünk van, hogy Isten szeret minket, és hogy nekünk egymás iránt is szeretettel kell lenni".

Kijelentette: nem mellékes, hogy az emberek összetartó közösségként próbálnak szembenézni ezekkel a problémákkal, vagy pedig "acsarkodva". "Ha ezt az érzést magunkévá tudjuk tenni", az mindenki számára "kegyelmi ajándék" - fogalmazott Erdő Péter.