Nyitókép: obudagroup.hu

Év végére elkészülhetnek a Galvani híd engedélyezési tervei, 2025-ben indulhatna a forgalom

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2021. augusztus 3. 06:00
Ha minden az elképzelések szerint halad, akkor jövőre elkezdődhet a kivitelezés, amivel 2025-ben végezhetnek – mondta az InfoRádióban a projekt állásával kapcsolatban Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.

A tervezés már több mint egy éve zajlik egy nemzetközileg is híres építészirodával. A szerződéses határidők szerint 2021. decemberére engedélyes szintű terveket fognak tudni szállítani. Azt lehet tehát mondani, hogy célegyenesbe került a híd tervezése – fejtette ki az InfoRádióban Schneller Domonkos, két héttel azután, hogy Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt: a fővárosnak és egyes kerületeknek voltak aggályaik, a kormány szerint szükség van a hídra, és továbbra is támogatja. A főváros még időt kért, ezért csúszik a projekt.

A fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett:

Csepel számára Budapest több mint 70 éve, az 1950-es fővároshoz csatlakozása óta adós azzal, hogy közvetlen budai átkelőt építsen,

hiszen a csepeliek ma Budára csak Pest érintésével tudnak átkelni. A Rákóczi hídtól délre lakó félmillió ember (a budapestiek több mint egynegyede) számára egyáltalán nincsen semmiféle dunai átkelőhely a Rákóczi híd és a Deák Ferenc híd – az M0-s hídja – között. Vagyis ennek a félmillió embernek be kell autóznia legalább a Rákóczi hídig ahhoz, hogy átkeljen Duda túlpartjára, ami viszont egy mielőbb feloldandó terhelést jelent a városban. Ez ihlette a Galvani híd terveit is, amelyet, úgy néz ki, a fővárosi önkormányzat vezetése is támogat már – közölte Schneller Domonkos.

"Pesten legalább öt, egymástól némiképpen eltérő nyomvonal-változatot vizsgáltak a szakemberek – a párbeszédbe az érintett kerületek polgármestereit éppúgy bevonták, mint ahogy az ott élők civil szervezeteit is. Így lesz talán ősszel egy olyan megoldás kiválasztva, amelyik egyrészről a lehető legkevesebb embernek zavarja a mindennapjait, másrészről pedig pozitív környezeti változásokat tud okozni a parkfelújítástól a felszíni forgalomcsillapításig. Nyilvánvaló, hogy az építkezés önmagában biztosan fog kellemetlenségeket okozni, de a híddal járó előnyök sokszorosan meghaladják az egy-két évig tartó kellemetlenségeket."

Schneller Domonkos abban bízik, hogy jövőre elkezdődhet az építkezés, és ha minden a tervek szerint halad, akkor 2025-ben már egy új hídon, méghozzá egy nagyon szép, hosszú ideje először nemzetközi tervpályázaton kiválasztott hídon fognak tudni átkelni a budapestiek.

A kormány és a főváros rendszeresen egyeztet a projektről. Áprilisban, a kormány Budapest Fejlesztési Központja a főváros és az érintett kerületek vezetésével találkozott, amely után Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára arról beszélt, közelítették az álláspontokat.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója július második felében az InfoRádió Aréna című műsorában is beszélt a fővárosi közlekedési projektekről, köztük a Galvani híd fejlesztéséről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Galvani híd - itt tartanak a tervek - az államtitkár szemével
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Galvani híd - kerekasztal-beszélgetés szakértőkkel (SZABO.GERGO)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást