Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Benkő Tibor: két külső fenyegetés metszéspontjában vagyunk

Infostart
2021. június 30. 06:51
A nemzet érdeke az elsődleges, azt kell összehangolni a szövetségi érdekrendszerrel, amelyben a hadsereg működik - jelentette ki a honvédelmi miniszter a véderő-, valamint a katonai és légügyi attasék keddi budapesti értekezletén.

Benkő Tibor emlékeztetett, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) két fenyegetettséget jelölt meg: a keletit és a délit.

  • A keleti fenyegetettséget Oroszország lehetséges támadása jelenti, amely Magyarország szövetségeseit, Lengyelországot és a balti államokat érintheti.
  • Magyarország elsősorban a déli fenyegetettségnek van kitéve: instabil államokból emberek sokasága indul el a balkáni útvonalon Európa felé - mondta a miniszter.

Magyarország azért épít erős hadsereget, mert a keleti és a déli fenyegetettség metszéspontjában helyezkedik el - jelentette ki

A honvédelmi és haderőfejlesztési program - értékelt, hozzátéve: a katonáknak azt kell megmondaniuk, "milyen képességekre van szüksége" a honvédségnek, más szakemberek pedig majd megvizsgálják, hogy gazdasági szempontból honnan célszerű beszerezni az eszközöket.

A miniszter arra kérte az attasékat, hogy működjenek szorosan együtt a nagykövetekkel, cseréljenek információkat, mert fontos munkatársai egymásnak. Minden információnak nagy jelentősége lehet - szögezte le, hozzátéve: a szakemberek láthatják az összefüggéseket.

Amikor egy országban választásokat tartanak, megváltozhat a politika, így a Magyarországhoz fűződő viszony is - mondta Benkő Tibor, arra kérve az attasékat, hogy elsősorban a nemzeti érdeket szolgálják.

A katonadiplomáciában nem a pártpolitikai érdekek dominálnak, hanem a védelem- és a biztonságpolitika szempontjai - fűzte hozzá. Így például amikor megromlott a viszony az ukrán vagy az amerikai kormánnyal, a katonai kapcsolatok megmaradtak, sőt fejlődni is tudtak.