Nyitókép: Kovács Tamás

Schiffer András: alkotmányellenes a pedofil-törvénytervezet

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. június 11. 16:42
Több új javaslattal egészítették ki a kormánypártok a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot. Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, még az ilyet tartalmazó felvilágosítást és reklámokat is. Schiffer András jogász szerint a javaslat többszörösen is alkotmányellenes.

Schiffer András meglátása szerint a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését illetően fontos lenne azokat szétválasztani. Mint magyarázta, utóbbi egy viszonylag egzakt, jól behatárolható fogalom, és hogy az pontosan mit takar, és legalább akceptálható az a kormányzati érvelés, hogy 18 éven aluli személyek ne hajthassanak egyáltalán végre olyan beavatkozásokat, ami visszafordíthatatlan későbbi életük során.

„Ebből én leválasztanám a homoszexualitás népszerűsítésére irányuló módosító javaslatot” – tette hozzá a jogász, aki szerint

az háromszorosan is aggályos alkotmányosan.

Felidézte, a kétezres évek elején a magyar Alkotmánybíróság világossá tette, hogy az addig, és a kommunizmus alatt is fennállt megkülönböztetés, miszerint a 14 és 18 év közöttiek heteroszexuális kapcsolatra legálisan léphetnek, akár idősebbekkel is, homoszexuálisra viszont nem, mélyen sérti az egyenlő bánásmód, illetve a diszkrimináció tilalmáról szóló alkotmányos rendelkezést, és ez most sincs másképp.

Schiffer András megjegyezte, nyilván más a helyzet 14 év alatt, bár úgy véli, hogy a 12 és 14 év közötti személyeknek, tehát a hagyományos kategóriák szerinti felső tagozatos általános iskolásoknak is szükséges bemutatni azt, hogy élnek köztünk homoszexuális vagy éppen transznemű emberek.

Az InfoRádiónak nyilatkozó jogász az alábbi három pontban foglalta össze alkotmányos aggályait:

  • Mint mondta, addig, amíg a nemváltó műtét egy egzakt fogalom, az, hogy mit jelent a homoszexualitás népszerűsítése, nem világos. „És nem lehet nem világos formatartalommal dolgozni, főleg nem büntetőjogi szabályokban, ahol gyakorlatilag világnézettől, ideológiai meggyőződéstől függően értelmezheti bárki, jogalkalmazói is, hogy az adott kategória mit jelent.”
  • 14 és 18 év közötti személyeknél – az Alkotmánybíróság világosan tisztázta az ezredfordulón – nem lehet a szexuális tevékenységek tekintetében különbséget tenni aszerint, hogy valaki hetero- vagy homoszexuális.
  • Az Alkotmánybíróságnak van egy töretlen gyakorlata, hogy a büntetőjog ultima ratio. Vagyis, ha vannak más jogágak, amikkel az adott célt ki lehet váltani, akkor az enyhébb eszközöket kell alkalmazni. Schiffer András egyetértett, hogy a kormánynak szabadságában áll a Nemzeti alaptantervet, az oktatási igazgatási szabályokat alakítani, akár kormányrendeleti szinten is. Szabadságában áll a reklám- és médiajogi szabályokat alakítani, amivel szerinte a kívánt cél kiváltható. „Tehát a Btk.-ba beemelni a homoszexualitás népszerűsítését egész egyszerűen egy homofób kampány igényeit elégíti ki.”


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Schiffer András alkotmányos aggályokat lát a pedofiellenes csomaggal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást