Nyitókép: BKV/Facebook

Megszületett a megállapodás a BKV-nál, de alapbéremelésről egyelőre szó sincs

Infostart
2021. június 7. 16:26
Forráshiány miatt nincs rá fedezet, ezért csak részmegállapodást kötött a vállalat a szakszervezetekkel.

Sikerrel zárultak a 2021-es esztendőre vonatkozó tárgyalások a BKV vezetése, valamint az érdekképviseletek között. A részmegállapodás – illeszkedve a Fővárosi Önkormányzat, valamint a Bérszövetséget alkotó szakszervezetek megegyezéséhez – biztosítja a pandémiával sújtott 2021-es évre a munkahelyek stabilitását és megőrzését, valamint lehetőséget ad arra, hogy bár korlátozottabb mértékben, de folytathassuk a kollégáink megbecsülésére és a munkakörülményeik fejlesztésére irányuló törekvéseinket – írja közleményében a BKV Zrt.

A BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett a 2021-es részmegállapodás, amelyet június 7-i ülésén a BKV Igazgatósága is egyhangúan jóváhagyott. Jelentős tárgyalássorozat végére került ezzel pont. Az egyeztetéseket ugyan beárnyékolta a forráshiány, a mozgástér beszűkülése ellenére mégis sikerült olyan megoldást találni, ami egyszerre szavatolja a munkavállalók és az utasok érdekeit, valamint a stabil működést.

A forráshiány miatt egyelőre alapbéremelésre nem kerül sor

(ezért részmegállapodás), de amennyiben forrást találnak a felek – erről rendszeres egyeztetés történik –, annak felhasználásáról külön tárgyalásokat tartanak.

A részmegállapodás keretében

  • a fővárossal együttműködve továbbra is fenntartják a Budapest Pótlékot, így a teljes munkaidős kollégák évente két alkalommal fix összegű – a BKV kötelékében eltöltött időhöz igazodó – kifizetésben részesülnek.
  • A cafeteria éves keretösszegén túl további 20 ezer forint cafeteriajuttatás jár, amit már a június 25-i kifizetéssel meg is kapnak a dolgozók.
  • A munkáltató az idei évben is biztosítja az év végi csekély értékű juttatást 16 700 Ft összegben.
  • Az idei részmegállapodás szerint 2021-ben sem lesz létszámcsökkentés.
  • Rögzítették továbbá, hogy a munkakörülményeket javító intézkedéseinket a szakszervezetek bevonásával folytatják.
  • A részmegállapodás elfogadásával a BKV vállalta azt is, hogy amennyiben az üzleti tervben meghatározott személyi jellegű ráfordításokban megtakarítás várható, akkor a megtakarítást szintén a munkavállalói megbecsülésére fordítja.

A 2021-es tárgyalássorozat eddig nem látott kihívások elé állította a feleket a BKV közlemény eszerint, egy cél mégis közös volt: a munkavállalók érdekeinek érvényesítése.