Magyarországon átveszik a Sinopharm teljes gyártási technológiáját - a nap hírei

Infostart
2021. május 31. 22:23
A kínai koronavírus elleni vakcina előállítására is alkalmas lesz a Magyarországon épülő Nemzeti Oltóanyaggyár. Javította a magyar növekedési előrejelzését az OECD. Jóváhagyta a 12-15 éves korosztály számára is a Pfizer oltását az Európai Bizottság. A nap legfontosabb hírei május 31-én.

Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon épülő Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is - jelentette be a Kínában tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, hogy Magyarországon átveszik majd a Sinopharm teljes gyártási technológiáját. Arról beszélt, hogy ha a kormány nem vásárolt volna vakcinát a Sinopharmtól, akkor most egymillióval kevesebben lennének beoltva.

Javította a magyar növekedési előrejelzését az OECD. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legfrissebb prognózisa 4,6 százalékos gazdasági növekedést jelez az idei évre és 5 százalékost a jövő évre. A dokumentum alapján a visegrádi országok közül Magyarország gazdasági talpra állása lehet a legerőteljesebb az idén. A pénzügyminisztérium közleménye szerint az OECD várakozásai szerint 2022-ben a beruházások és a fogyasztás is dinamikusan növekedhet, míg a munkanélküliség a válság előtti szintre csökkenhet vissza.

Változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel a magyar beruházási ráta – közölte a Facebook-oldalára feltöltött videóban a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, első negyedéves adatairól azt mondta: a növekedést az állami fejlesztések és a családok beruházásai is húzták. Az egészségügy beruházásai 45 százalékkal, a közigazgatásé 33 százalékkal, az oktatásé 31, míg az ingatlanberuházások 12 százalékkal erősödtek. A KSH adatai szerint a magyar beruházási ráta 27 százalék felett alakult.

Sikeres licitálás után a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei Zrt. szerezheti meg a Rác fürdő ingatlanjait – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A közlemény szerint a Rác fürdőre és a mellé épített 67 szobás szállodára még márciusban hirdetett nyilvános árverést az ingatlanokat birtokló Rác Nosztalgia Kft. felszámolásával megbízott Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. A kikiáltási ár valamivel több mint 5 milliárd forint volt.

Felavatták a Hableány áldozatainak emlékművét a Margit híd pesti hídfőjénél, a sétahajó tragédiájának második évfordulója alkalmából. A megemlékezésen a Koreai Köztársaság külügyminiszter-helyettese köszönetet mondott a magyar kormánynak, a hatóságoknak, a magyar népnek, hogy mindent megtettek az áldozatok megmentése, felkutatása érdekében. A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Megveszi Szlovénia második legnagyobb pénzintézetét, a Nova KBM bankot az OTP, amelynek ez lesz történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója.A vételárat a felek megállapodásuk alapján nem hozzák nyilvánosságra. Az akvizíció révén Szlovéniában is piacvezetővé válik a bankcsoport. A tranzakció pénzügyi lezárása a szükséges felügyeleti engedélyek megszerzése után a jövő év második negyedévében várható.

A repülőgépes utazás kivételével már előzetes regisztráció és karantén kötelezettség nélkül léphetnek Németország területére a magyarok – írja weboldalán a kormány konzuli szolgálata. A tájékoztatás szerint a repülőgépre szállás feltétele továbbra is a 48 óránál nem régebbi elfogadott vírusteszt, vagy igazolás az oltásról, gyógyulásról. Ha valaki autóval utazik Németországba, de meg akar állni egy napra Ausztriában, annak először az osztrák előírásoknak kell megfelelnie, ott viszont van regisztráció, és sokszor ellenőrzik is a határon az orvosi pecséttel ellátott oltási igazolást. Az átutazóknak viszont csak a német feltételeknek kell megfelelniük.

A 12-15 éves gyerekek számára is jóváhagyta a Pfizer/Biontech vakcinájának használatát az Európai Bizottság.A testület engedélye az Európai Gyógyszerügynökség pénteki ajánlását követte. Az ügynökség a vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az oltóanyag minden 12 évesnél idősebb embernél biztonsággal alkalmazható a koronavírus-fertőzés megelőzésére. Az illetékes uniós biztos közölte, a jóváhagyás után a tagállamok saját hatáskörben dönthetnek a vakcina alkalmazásáról az érintett korosztály esetében.

Nyártól szigorúbb lesz a készpénzellenőrzés a külső uniós határokon. Júniusban változnak a készpénz behozatalának szabályai: készpénznyilatkozatot kell benyújtani a vámhatóságokhoz az Unió területére belépéskor és a kilépéskor is annak, aki 10 ezer euró, vagy más valutában ezzel egyenértékű, illetve ezt meghaladó összegű készpénzt tart magánál. Ezentúl egyebek mellett az aranyérmék, aranyrudak, csekkek és az utazási csekkek értéke is beleszámít az összeghatárba.

Az összehangolt unión belüli utazási intézkedések nyári szezon előtti felülvizsgálatát javasolja az Európai Bizottság. A testület azt ajánlja, hogy a tagállamok fokozatosan enyhítsék a beutazási korlátozásokat, különösen azok számára, akik már rendelkeznek a beoltottságot igazoló digitális igazolvánnyal. A bizottság javaslatai szerint az uniós digitális igazolvánnyal vagy annak megfelelő oltási bizonyítvánnyal rendelkezők a második adag vakcina beadását követő 14. nap után mentesülnének az utazási korlátozások és a karantén alól.

Az Európai Bizottság szerint csak ideiglenesen késnek a Johnson & Johnson oltóanyag-szállítmányai. Az uniós bizottság arra számít, hogy a vállalat hamarosan pótolja a kieső adagokat - közölte Stefan De Keersmaecker szóvivő. A brüsszeli testület októberben 200 millió adag oltóanyag beszerzéséről állapodott meg a Johnson & Johnsonnal, további 200 millió dózis vásárlásának lehetőségével. A szerződésben a cég azt vállalta, hogy a második negyedévben 55 millió egyadagos vakcinát juttat el a tagországoknak, azonban kevesebb mint 5 millió adagot szállított le.

A globális tárgyalások megkezdését sürgeti a nemzetközi járványügyi szerződésről a WHO főigazgatója. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az Egészségügyi Világszervezet éves miniszteri gyűlésének virtuális záróülésén úgy vélte: egy nemzetközi szerződéssel tehetnének a legtöbbet a globális egészségbiztonság megerősítéséért. Az Egészségügyi Világszervezet vezetője szerint még messze nincs vége a koronavírus-járványnak.

A közös biztonság megerősítését nevezte a NATO legfontosabb céljának 2030-ig Jens Stoltenberg főtitkár. Az észak-atlanti szövetség főtitkára a tagországok kül- és védelmi minisztereinek keddi tanácskozása előtt tartott online sajtóértekezletén a főtitkár közölte: az ülés a NATO június közepén tervezett csúcstalálkozóját készíti elő. Elmondta, a miniszterek mindenekelőtt a biztonságára veszélyt jelentő kihívások áttekintésére összpontosítanak.

Megerősíti katonai jelenlétét a nyugati határai mentén Oroszország. Az orosz védelmi miniszter azt mondta, hogy az év végéig húsz új alakulat és egység jelenik meg a nyugati katonai körzetben. Szergej Sojgu az intézkedést azzal indokolta, hogy a térségben felerősödött a NATO-országok katonai tevékenysége, megnőtt a fenyegetés.

Elbúcsúztatták Hámori József Széchenyi-díjas biológust a Farkasréti temetőben. A szertartáson megjelent Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több jelenlegi és volt tagja, valamint a magyar tudományos és kulturális élet számos képviselője is. Hámori József volt kulturális minisztert, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia egykori alelnökét május 1-jén, 89 évesen érte a halál.