Nyitókép: Pexels

Fenyegetésül többször a tanárnője arcába köhögött a renitens hetedikes

Infostart
2021. május 26. 09:36
Diáktársa égő öngyújtóját tartotta a sértett arca elé, miközben szidalmazta.

A vád szerint a 14 és 16 éves vádlottak a 2020/2021-es tanévben évismétlőként kerültek a Nagyatádhoz közeli település általános iskolájának hetedik osztályába, ahol az intézmény házirendjét folyamatosan megszegték, félévkor több tantárgyból is bukásra álltak.

A vádlottaknak 2020 novemberében matematika órájuk volt, amikor felálltak és engedély nélkül kifelé indultak a teremből. Az asztalánál ülő tanárnő ezért rájuk szólt, azonban a terheltek nem ültek vissza helyükre, hanem tiszteletlenül visszaszóltak a sértettnek, trágár szavakkal illették, majd a tanári asztalhoz léptek úgy, hogy a tanárnő ne tudjon az asztal mögül kimenni.

A 14 éves vádlott ekkor a sértett arcához közel hajolva levette maszkját és többször a pedagógusra köhögött azzal fenyegetve, hogy most megfertőzi. A másik terhelt eközben trágár szavakkal szidta a tanárnőt, majd elővette öngyújtóját, meggyújtotta és az égő lánggal a sértett arcához közelített.

Mivel a vádlottak elállták a tanárnő útját, ezért egyik osztálytársuk kért segítséget az iskolaőrtől – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetére felfüggesztett szabadságvesztés büntetést indítványozott a vádlottakkal szemben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!