Nyitókép: Forrás: Facebook.com

Négy új megálló készül a pesti körvasúton

Infostart / MTI
2021. május 3. 17:31
A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) elindítja a pesti körvasúti új megállók tervezését, az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás várhatóan még a héten megjelenik – mondta a BFK vezérigazgatója.

Vitézy Dávid közölte, hogy a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia kiemelt céljai között szerepel a külső körvasút fejlesztése, és ennek keretében új vasúti megállók épülnek Budapesten.

A tervek szerint négy helyszínen állnának meg a körvasúton vonatok. Lenne megálló

  1. a XVI. kerületben az Egyenes utcai lakótelepnél, ott a Gödöllői HÉV-re lehet majd átszállni.
  2. Megállót terveznek Rákosszentmihályon és
  3. Újpalotán is.
  4. A negyedik új megállóhely pedig Pestújhely néven a Kolozsvár utcánál jönne létre, ahol az 5-ös, a 124-es és a125-ös buszra, valamint a 62-es és a 69-es villamosra lehetne átszállni.

Ezekkel a megállókkal be tudják kapcsolni a körvasúti közlekedésbe a teljes XVI. és a XV. kerületet is – tette hozzá.

A körvasúton egy éve még csak tehervonatok közlekedtek, és tavaly nyár elején született meg a döntés, hogy legyen menetrend szerinti személyszállítás is – emlékeztetett Vitézy Dávid, megjegyezve az

újpalotai lakótelep mellett van már egy megálló.

Ha a négy megálló elkészül, a körvasúton folyamatos körirányú kapcsolat jönne létre.

  • Piliscsabától
  • Óbuda,
  • Újpest,
  • Angyalföld,
  • Rákospalota,
  • a XVI. kerület és
  • Zugló érintésével
  • Kőbányára,
  • Rákosmentére,

és tovább az agglomerációba, Gödöllő felé közlekednének a vonatok.

Vitézy Dávid elmondta, a külső körvasúton jelenleg félóránként járnak az S76-os vonatok az esztergomi vonalról az északi vasúti hídon át Újpest és Angyalföld érintésével, megállnak Újpalotán és Rákoson végállomásoznak.

Új vasúti megállók a külső körvasútsoron – forrás: Facebook.com

A gödöllői vonal fejlesztésével ezek a vonatok meghosszabbíthatók lesznek Rákosról Pécel felé, ezen a MÁV csoporttal közösen dolgoznak – közölte.

Az új megállók elkészültével az S76-os vonatok egyre fontosabb harántirányú szerepet tölthetnek majd be – emelte ki.

Távlati célként jelölte meg, hogy a Nyugati Pályaudvarra is be tudjanak menni vonatok a körvasútról. A kapcsolat megvan, de a pályaudvar jelenlegi állapotában nem tud több elővárosi vonatot fogadni a csúcsidőben. A szolgáltatás bővítéséhez a pályaudvar rekonstrukciójára van szükség.

Vitézy Dávid hangsúlyozta: azzal, hogy Budapest népes külső kerületei között kapcsolatokat teremtenek, lényegesen, 10-20 perccel rövidítik le majd az emberek utazását.

Az az elképzelés, hogy a külső körvasúton óránként és irányonként legalább négy vonat járjon.

A leendő XVI. kerületi, Egyenes utcai lakótelepi megállónál tartott sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy körvasút fejlesztése részeként a XVI. kerületben két megálló tervezése indul el. A fejlesztés fontosságáról szólva úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedek adóssága rendeződhet azzal, hogy a körvasút mint kötöttpályás közlekedés a kerületiek rendelkezésére áll majd.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere azt mondta, az Egyenes utcai lakótelepnél egy csomópont jön létre, ahol a 2-es metró és a körvasúti megálló találkozik majd. A kerületiek választhatnak majd, hogy a Déli pályaudvart közvetlenül metrón vagy Óbudát vasúton akarják elérni. A körvasút lehetőséget biztosít majd arra, hogy el lehessen menni valamelyik másik külső kerületbe anélkül, hogy a belvárost érinteni kellene.

A közreadott sajtóanyag szerint a közbeszerzésen teljes tervezést várnak, vagyis a nyertesnek először megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, majd az ezek alapján meghozott végső döntések szerint kell folytatni a munkát egészen a kiviteli tervekig és tenderdokumentumokig.

Azt írták, 2027-től, a déli körvasút teljes elkészültével a közlekedési rend a tervek szerint megváltozik majd, és az Érd vagy Biatorbágy felől Kelenföldön és a déli körvasút új megállóit érintve közlekedő vonatok némelyike áthalad majd a külső körvasúton. Így olyan vasúti szolgáltatás jön létre Budapesten, amely körirányban a dél-nyugati agglomeráció felől Kelenföld, Nádorkert, Közvágóhíd, Népliget, Élessarok, Egyenes utcai lakótelep, Rákosszentmihály, Újpalota, Pestújhely, Angyalföld, Újpest, Óbuda és a pilisi agglomeráció között teremt kapcsolatot.

Vitézy Dávid posztja a témában:

? ÚJ MEGÁLLÓK A KÖRVASÚTON: TERVEZÉSI TENDERT INDÍT A BUDAPEST FEJLESZTÉSI KÖZPONT ? A Budapesti Agglomerációs Vasúti...

Közzétette: Vitézy Dávid2021. május 3., hétfő