Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Újabb ellenzéki önkormányzati képviselő halálát okozta a koronavírus

Infostart
2021. április 12. 15:30
Koronavírus-fertőzésben április 12-ére virradóra elhunyt Lövei Csaba tanár, nyíregyházi önkormányzati képviselő, a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki frakció tagja.

Lövei Csaba diplomáját 1988-ban a Nyíregyházi Egyetem jogelődjén, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezte. Pályája során dolgozott általános iskolai tanárként, kollégiumi nevelőtanárként, pénzügyi-biztosítási területen és politikai kampányok szervezőjeként – írja a szabolcshir.hu.

A politikába a rendszerváltás idején kapcsolódott be, az SZDSZ megyei szervezője volt. Utóbb az Együtt-PM régiós koordinátoraként tevékenykedett, majd 2014-ben az Együtt-PM-jelöltjeként listáról lett a nyíregyházi közgyűlés tagja. 2019-ben egyéni körzetben nyert az önkormányzati választáson, megelőzve a Fidesz városi elnökét.

Nemrég jelentette be: a 2022-es választásokon szeretné a parlamentben képviselni a nyíregyháziakat, ezért indul az idei ellenzéki előválasztáson a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával a Párbeszéd Magyarországért színeiben.

Lövei Csaba 58 éves volt, három egyetemista gyermek édesapja. Ő már a második a nyíregyházi képviselő-testületben, aki a koronavírus halálos áldozata, miután tavaly ősszel elhunyt Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

Korábbi esetek

Március közepén a tatai képviselő-testületben dolgozó Gyűrüs Károly halt meg a járványban.

A Magyar Nemzet április elején arról írt, hogy információi szerint a DK március végén koronavírusban elhunyt politikusa, Penz András februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, ám ő visszautasította a felkínált kínai Sinopharm-vakcinát, ezért lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció felelőtlen kampánya okozta a hetvenegy éves politikus, a DK kistarcsai önkormányzati képviselőjének halálát.

Számos DK-s politikus kampányolt korábban valamilyen formában a keleti oltások ellen, majd közzétettek egy, az oltások felvételére buzdító videót - a nyilatkozataik változásáról itt számoltunk be.

A Fidesz a napokban közölte: miközben a baloldali pártok másokat lebeszélnek, politikusaik "magukat bezzeg sorban beoltatják". A baloldali pártok "felelőtlen kampányának az áldozata" az önkormányzati képviselőjük is, aki nem fogadta el a kínai vakcinát, majd megbetegedett és meghalt.