Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Az MSZP-nek nem lesz mindenhol saját jelöltje az előválasztáson

Infostart
2021. április 10. 07:40
A szocialisták támogatják Karácsony Gergelyt előválasztáson, ha vállalja a miniszterelnök-jelöltséget.

Ahol korábban összefogás nélkül is nyert az ellenzéki politikus, ott nem indít ellene saját jelöltet az MSZP – mondta a párt társelnöke egy háttérbeszélgetésen a 444.hu beszámolója szerint.

Tóth Bertalan azt mondta, hogy a 106 választókerületből 60-70-ben állítanak képviselőjelölteket az ellenzéki előválasztásra.

A szocialisták 2018-hoz hasonlóan közös jelölteket indítanak a Párbeszéddel, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, akkor őt támogatják.

Tóth Bertalan közölte, hogy kész a választási program, amit részben az előválasztásra ajánlanak majd az emberek figyelmébe, részben pedig a hat párt készülő közös programjába építenének be belőle minél többet.

  • Több pénzt adnának az oktatásra és az egészségügyre,
  • megerősítenék az önkormányzatokat,
  • visszaállítanák a nyugdíjak svájci indexálását,
  • kilenc hónapig járna a munkanélküli segély,
  • sávos lenne az adórendszer
  • és állami bérlakásépítési programot terveznek.

Korábban a Jobbik elnöke, Jakab Péter mondta, hogy szintén nem indítanak mind a 106 körzetben saját jelöltet az előválasztáson.