Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Az unió közölte, melyik korosztályból mennyi magyar van már beoltva

Infostart
2021. április 1. 14:09
Európa-szerte a lakosság 70 százalékos átoltottsága a cél a koronavírus elleni védettség érdekében.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint 2021. március 31-ig a 27 EU-tagállamban összesen majdnem 72 millió dózis koronavírus-ellenes vakcinát adtak be, ezzel az unió lakosságának még mindössze 13,5 százaléka szerzett valamilyen szintű védettséget.

Azok aránya, akik mindkét oltási dózisban részesültek, az első negyedév végére nem érte el a 6 százalékot. A cél pedig nem kevesebb, mint hogy az unió polgárainak legalább a 70 százaléka be legyen oltva koronavírus ellen – emlékeztet a novekedes.hu.

Az ECDC adatai megerősítik: az unión belül Magyarország áll az élen, ami az első oltásokat illeti, a második Málta, 23,7 százalékkal. Máltán viszont többen kapták meg a másodikot oltásukat is, a lakosság 10,9 százaléka, szemben a hazai 8,6 százalékos aránnyal. A legrosszabb, 10 százalék alatti átoltottság március végén Lettországban és Bulgáriában volt.

A beoltottak kormegoszlására is közöltek adatokat, e szerint Magyarországon

  • a 80 éven felüliek 59,8 százaléka,
  • a 70–79 év közöttiek 64,8 százaléka,
  • a 60–69 év közöttiek 43,4 százaléka,
  • az 50–59 év közöttiek 19,0 százaléka,
  • a 25– 49 közöttiek 7,7 százaléka és
  • a 18–24 év közöttiek 3,9 százaléka kapta meg már a vackinát.

Bár Máltán, Izlandon és Írországban a 80+-osok több mint 90 százaléka kapta már meg az első oltást, a 70–79 és a 60–69 év közöttiek vakcinációja hazánkban a legmagasabb.

Ami a felhasználható vakcinák megoszlását illeti, a legtöbbet, 57 milliót meghaladó dózist a Pfizer/BioNTech oltóanyagából osztottak szét az Európai Unióban, ezt követi az AstraZeneca készítménye majdnem 20 millió dózissal, majd a Modernáé 6,8 millióval. Ezen túlmenően a Sinopharm vakcinájából 650 ezer, az orosz Szputnyik V-ből több mint 554 ezer érkezett, az összes Magyarországra.

Az ECDC adatbázisa szerint hazánkba eddig 2 977 910 adag koronavírus elleni oltóanyag érkezett, ebből 2 603 931 adagot használtunk fel.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!