Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor: a kormány felülvizsgálja az általános boltzár kérdését – videó

Infostart
2021. március 23. 12:47
Az újraindításról egyeztetett a magyar miniszterelnök a gazdasági kamara vezetőivel kedd délelőtt, majd erről osztott meg egy videót a közösségi oldalán.

Orbán Viktor miniszterelnök megfogalmazása szerint a kamarai vezetők harcosak, és újranyitást akarnak: a boltok, szolgáltatások és általánosan az élet természetes körülményeinek helyreállítását kívánják. „És igazuk is van” – tette hozzá a miniszterelnök, kiemelve egyúttal, hogy nekik is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első.

Vagyis

amíg minden 65 év feletti oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg,

hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak – fogalmazott. A kormányfő hozzátette, hogy ugyanakkor elfogadták a kamara több javaslatát, amelyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg.

A kamara kéri, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térjünk át és külön plázaszabályozást javasolnak – ismertette a miniszterelnök. Egyben a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is kitértek.

„Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány” – zárta szavait Orbán Viktor.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!