Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Hamarosan bemutatja a kormány az újranyitás tervét

Infostart
2021. március 17. 16:16
A kormány a héten zárja le az ország újraindításáról szóló konzultációt, majd ezt követően rövidesen bemutatja a nyitási tervet is. A kormány a konzultáció eredményeitől függően arról is döntést hoz, hogy milyen jogokat kapnak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők – írja az Origo.

Február 17-én, szerdán indult el az online konzultáció az élet újraindításáról, a kormány a héten fogja lezárni, ezt követően pedig döntés születik arról, hogy miként nyit majd az ország, vagyis hamarosan már a nyitási terv is elérhető lehet.

Szintén döntés születik arról, hogy milyen jogok járnak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. Ezeket nemcsak az oltottak kapják meg, hanem azok is, akik igazoltan átestek már a fertőzésen, meggyógyultak. Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítását külön nem kell kérni. Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét.

A portál éltesülései szerint a kormány az oltási versenyt kívánja megnyerni, a vakcinaútlevéllel kapcsolatos teendőket másodlagosnak tartja. Magyarországon már a lakosság csaknem 14 százaléka megkapta a védőoltást, és ha minden a jelenlegi elképzeléseknek megfelelően zajlik, akkor Magyarországon május végére mindenkit beoltanak, míg az európai országokban csupán a jelentkezők felének jut majd vakcina.