Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Főváros: novemberre fizetésképtelen lehet Budapest

Infostart
2021. február 18. 16:30
Elkezdődött csütörtökön a főváros által szervezett ingyenes koronavírus-tesztelés, amelyre még mindig lehet jelentkezni, ugyanis a helyek 66 százalékát foglalták le – közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy online háttérbeszélgetésen.

Emlékeztetett, a szűrés csütörtökön kezdődött és jövő szombatig tart, két helyszínen, a Városháza parkban és a Széll Kálmán téren, reggel 8 és este 6 óra között.

Kiss Ambrus elmondta, a főváros fenntartásában működő idősotthonokban ellátottak több mint 70 százaléka megkapta az oltást. "Akiket be lehetett oltani, és kérték, azoknak az oltása megtörtént" – fogalmazott.

A főpolgármester-helyettes közölte:

az összes telephelyen mindössze 28 ellátott van, akinek jelenleg pozitív a teszteredménye. Ez a szám december 22-én még 251 volt.

Elmondta azt is, hogy az idősotthonokban dolgozók körülbelül 60 százaléka kapta már meg a koronavírus elleni oltást.

Kiss Ambrus beszámolt arról is, hogy eddig 34 ezer 869 adózó esetében érkezett be kérelem az iparűzésiadó-kedvezményre. Ez a katás vállalkozások 900 millió forintos kedvezményével együtt már éves szinten körülbelül 8 milliárd forintos kiesést jelent a fővárosnak – mondta.

A főpolgármester-helyettes kiemelte:

ha nem kompenzálják a fővárost, akkor már a mostani adatok alapján is igazoltnak látszik, hogy november végére fizetésképtelenség állhat elő.

Kifejtette: az idei fővárosi költségvetés az iparűzési adó kedvezménye nélkül úgy készült el, hogy 80 milliárd forintot kell felhasználni a meglévő ugyanekkora összegű maradványból. Tehát minden olyan bevételkiesés, ami ezen felül van, finanszírozhatatlan – mondta.

Kiss Ambrus kitért arra is, a fővárosban termelődik az ország GDP-jének 36-37 százaléka, és ha itt tönkreteszik azt a "közszolgáltatási szövetet", amelyben ez a gazdasági egység működik, akkor ezzel ellehetetlenítik a döntéshozók a gazdasági kilábalást. Hozzátette: jól működő közszolgáltatás nélkül nincs fejlődő gazdaság.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!