Nyitókép: Facebook

Visszalép a Freeszfe, rendeződhet az erzsébetvárosi zeneiskola helyzete

Infostart
2021. február 16. 16:03
Lemond a Damjanich utcai épület nyílt pályázat útján nyert bérleti jogáról a Freeszfe Egyesület, csak a szemeszter végéig marad az ingatlanban, amelyet az előző kerületi vezetés még a Molnár Antal Zeneiskolának szánt.

Közösségi és oktatási tér kialakítására keres helyszínt a Freeszfe Egyesület, miután a politikai fronttá vált hetedik kerületi épület bérleti jogáról a szemeszter végével lemond – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt és jelenlegi oktatóit és diákjait tömörítő egyesület.

Mint az Infostart is megírta, a politikai vita az után pattant ki, hogy az erzsébetvárosi Damjanich utca 4. szám alatti épületre nyilvános pályázatot írtak ki kulturális és oktatási célokra, az épület bérleti jogát pedig a Várkonyi Zoltán Alapítvány nyerte el nyílt pályázaton havi kétmillió forintos bérleti díjért. Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő viszont azt mondta, kifejezetten egy zeneiskola elhelyezésére újította fel az erzsébetvárosi önkormányzat korábbi vezetése a Damjanich utcai épületet, amelynek már a tervezésébe is bevonták a Molnár Antal Zeneiskolát.

Most az egyesület közleményében azt is írta, hogy a kiköltözése "a zeneiskola ügyének megoldását ugyan nem biztosíthatja, de közös reményeik szerint a növendékeket és mestereket övező támogatás kitartása eredményre vezet majd”.

A Várkonyi Zoltán Alapítvány a szemeszter végét tűzte ki az eredetileg határozatlan idejű szerződés felbontására. Az egyesület ez idő alatt a nyilvános pályázatában is körvonalazott tervek és víziók megvalósítására alkalmas, új helyszínt keres.