Valóban mind a 106 helyen lesz ellenzéki előválasztás

InfoRádió
2021. február 16. 13:25
Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc "kissé előreszaladt" a bejelentéssel. Mindenesetre a Momentum az InfoRádiónak megerősítette a hírt.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke az ATV-nek nyilatkozva hétfőn beszélt arról, hogy az összes egyéni választókerületben előválasztás lesz a 2022-es országgyűlési voksolás előtt.

Ennek hírét megerősítette az InfoRádió érdeklődésére Németh Gyöngyvér, a Momentum sajtófőnöke. Közölte, álláspontjuk szerint az előválasztás a demokrácia ünnepe, ami úgy teljesedhet ki, ha az országos egyéni választókerületi jelölteknél is sort kerítenek rá.

A többi részletről "néhány héten, egy-két hónapon belül a pártok fognak közös bejelentést tenni", és abban ismertetik majd a további döntéseket.

Hozzátette,

Gyurcsány Ferenc valóban "kissé előreszaladt" a bejelentéssel, de nem árult el semmi olyasmit, ami ne lett volna már eddig is sejthető.

A pártok nagy része ugyanis kiállt a 106 oevk-ban tartandó előválasztás mellett, és arról már korábban megszületett a döntés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Momentum: tényleg 106 helyen lesz előválasztás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást