Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Törvény készül a techcégek hazai szabályozásáról

Infostart
2021. január 26. 12:48
Törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést szeretne elérni Varga Judit.

Varga Judit bejelentette, hogy miután konzultált a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

„Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik” – közölte közösségi oldalán.

Jelezte, a magyar kormány továbbra is együttműködik az Európai Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de szerinte az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépni az emberek védelme érdekében.

A tárcavezető kiemelte: ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül, és éppen ezért a szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül.

Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk

– tette hozzá.

Varga Judit a napokban az Igazságügyi Minisztérium által életre hívott Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését is összehívta az ügyben.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba a napokban arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a digitális terület megregulázásában a szervezetre fontos szerep hárul majd.