Nyitókép: pixabay

Súlyos, de kezelhető betegség fenyegeti a koronavírusos gyerekeket

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2021. január 26. 06:00
Október óta mintegy negyven gyermeket ápoltak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben a koronavírus-fertőzés után kialakuló sokszervi gyulladással. A gyermekek fele intenzív osztályra is került a kóros immunreakció miatt.

Az akut betegség lezajlása után általában két-négy héttel jelentkezik az elhúzódó lázas állapot. Ez talán a legszembeötlőbb tünet, a kezelésre szoruló gyerekek szinte mindegyikénél előfordul. Emellett gyengeség, fáradékonyság, bőrkiütés, hasmenés, hasi fájdalom, hányás, szem bepirosodás, nyirokcsomóduzzanatok és más panaszok is jelentkezhetnek – mondta Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet orvosigazgatója a koronavírus-fertőzés után kialakuló sokszervi gyulladásról.

Fekete Ferenc szólt arról is, hogy a szakirodalom szerint a betegek 1-2 százalékának lehetnek ilyen tünetei, de erről pontos adat még nem áll rendelkezésre.

A leggyakrabban 8-10 éveseket érint, de 3 és 17 éves beteget is ápoltak már az intézményben.

Azt tanácsolta, ha a szülő ilyen tüneteket észlel, akkor mielőbb a házi gyerekorvosnál kell jelentkezni, ha pedig olyan súlyos az állapot, akkor mentőt kell hívni, kórházi ellátást kell kérni a gyermeknek.

„Volt olyan eset, hogy a betegfelvétel után hirtelen romlott a gyerek állapota. Egy ilyen változás megjósolhatatlan, és a szülő nemigen tudja megítélni, ezért vigyázni kell. Ha tehát az akut betegség után 2-4 héttel lázas, rossz általános állapotú betegség kezd kialakulni, akkor a háziorvost kell értesíteni azonnal” – fejtette ki.

‼️AMIT MINDEN SZÜLŐNEK TUDNIA KELL‼️a koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladásról. Nyár elején még csak a...

Közzétette: Dr. Constantin Tamás2021. január 22., péntek

Fekete Ferenc hangsúlyozta, a náluk kezelt betegek 50-60 százaléka intenzívre is került, vagyis súlyosan zajló betegségről van szó.

Egy kontrollálatlan, túlfokozott, célszerűtlen immunreakció alakul ki a Coviddal szemben. Olyan citokinviharszerű képet látni, ami minden szervrendszerét érintheti a betegnek – emelte ki. Elsősorban szív- és érrendszeri tünetek lépnek fel, például vérnyomásesés, szívelégtelenség, esetleg ritmuszavarok, továbbá gyomor-bélrendszeri és idegrendszeri tünetek is kialakulhatnak.

Az orvosigazgató elmondta azt is, hogy

a betegség kezelhető, gyógyítható, akkor is, ha átmenetileg intenzívre kerül a gyermek – a lényeg, hogy időben kerüljenek kórházba.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe október 7-én került az első beteg ilyen tünetekkel, és azóta nagyjából negyven gyereket kezeltek. Az intézmény orvosai – nemzetközi tapasztalatok alapján – hat héttel később újra megvizsgálják a betegeket, majd később is rendre visszarendelik, gondozzák őket, mert kíváncsiak arra, hogy milyen hosszú távú következményeket okoz a fertőzés.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A teljes interjú Fekete Ferenccel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást