Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szociálpszichológus: a kötelezővé tétel megfordítaná a magyarok oltásellenességét

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. január 9. 10:50
Németh Erzsébet szociálpszichológus szerint azonnali lépésekre van szükség a magyarországi oltásellenesség megváltoztatására. A szakember ösztönzők bevezetését, kampányt és a közszereplők összehangolt kommunikációját sürgeti.

Még Németh Erzsébet szociálpszichológust is meglepte, mekkora az oltásellenesség Magyarországon. Egy, a Euronews megbízásából készített november végi közvélemény-kutatás szerint a magyarok 47 százaléka egyértelműen elutasítja az oltás lehetőségét, 36 százalék pedig még nem döntötte el, hogy kéri-e.

Terjednek az oltással kapcsolatos álhírek, egy vakcinát népszerűsítő virológus pedig még halálos fenyegetéseket is kap. Németh Erzsébet szerint mindez azt mutatja, hogy

a magyar társadalomban nagy a bizalmatlanság. Ez azonban nem a járvánnyal kezdődött.

Mint fogalmazott, a magyar demokrácia különösen versengő, és a politikai felek egymás lejáratásával és hiteltelenítésével próbálnak előnyt szerezni, ami azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalomnak, ami tulajdonképpen megmondja, hogy mit kell csinálni, a hitelessége is elvész.

A szociálpszichológus szerint a közösségi média ontja magából a járványról szóló híreket, ráadásul

az összeesküvés-elméletekben hívők és bizonytalanok sokkal többet posztolnak, mint akik bíznak az oltásban.

Mindennek van egy szociálpszichológiai alapja, miszerint azok az emberek, akiknek kételyeik vannak és bizalmatlanok, elkezdenek mindenféle nem bizonyított dolgokban hinni és azt terjeszteni, mert akkor úgy érezhetik, „jó, akkor valamit fogtak” – fogalmazott a szakember.

Németh Erzsébet szerint

az oltásellenesség megváltoztatásához a legegyszerűbb a vakcina kötelezővé tétele lenne.

Hiszen, ha valamit az ember nem tud elkerülni, akkor hajlamos az előnyeit magának és másoknak is megmutatni, mintegy igazolva azt, hogy ő mégiscsak beoltatta magát. Amíg viszont elkerülhetőnek látszik, addig az emberek félelme és bizonytalansága kerekedik fölül, ami az elkerülhetetlenség pszichológiája.

A szociálpszichológus szerint ösztönzőkkel, például az immunitást tanúsító okmányokkal és az ezzel járó előnyökkel is oltásra bírhatók az emberek. Emellett fontos lenne, hogy

a legfontosabb közszereplők ugyanazt mondják a vakcina fontosságáról.

„A politikai pártoknak legyen egy minimum, hogy mindenki az oltás mellett agitáljon – hangsúlyozta. – De ebbe be lehetne vonni civil szervezeteket, egyházakat, influenszereket is.”

Németh Erzsébet úgy látja: sürgős lenne, hogy egy professzionális kampányban ismertessék a tudomány oltásokkal kapcsolatos eredményeit, e mögé a médiának is be kell állnia. Szerinte a sajtónak a vakcinával kapcsolatos

egy-egy negatív, nem megfelelően feltárt hátterű hírnek nem szabadna teret engednie.

Azt mondta: azonnali lépésekre van szükség a nyájimmunitás eléréséhez.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oltásellenesség a szociálpszichológus szemével
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást