Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Balog Zoltán távozik a Polgári Magyarországért Alapítvány éléről

Infostart
2021. január 8. 14:00
Az emberi erőforrások korábbi miniszterét püspökké választották, ezért mondott le a Fidesz alapítványának vezetéséről.

Balog Zoltán január 31-ei hatállyal lemondott a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöki posztjáról, s az őt követő utódról még nem született döntés – közölte az Index megkeresésére az alapítvány főigazgatója, Kavecsánszki Ádám.

A lemondás oka, hogy novemberben püspökévé választotta Balog Zoltánt a Dunamelléki Református Egyházkerület, és január végén iktatják be hivatalába.

A Fidesz pártalapítványának kuratóriumát 2003 óta vezette előbb főigazgatóként, majd az kuratórium elnökeként. 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012 és 2018 között az emberi erőforrások minisztere volt, de visszatért lekészi hivatásához.

Balog Zoltán a Fidesz-alapítvány vezetése mellett lemondott a roma felzárkózásügyi miniszterelnöki biztosi posztjáról is, amelyet 2018 júniusa óta töltött be.