Nyitókép: MTI/AP/Filip Horvat

Szakértő: ez volt a főrengés

InfoRádió
2020. december 29. 14:42
Újabb, a tegnapinál erősebb, 6,4-es erősségű földmozgás volt kora délután Horvátországban. A rengést a környező országokban, így Magyarországon is sok helyen érezték.

A beszámolók szerint rengett a föld és kilengtek az épületek – olvasói észrevételek, videó itt.

Most már biztos, hogy a tegnapi földmozgás előrengés volt – szögezte le az InfoRádióban Tóth László szeizmológus. A földrengések kisebb-nagyobb reccsenések a földkéregben, és valószínűleg a mai 6,4-es volt a legnagyobb, a főrengés, ennél nagyobb magnitúdójú ugyanis nem szokott lenni ezen a környéken.

A hétfői 5,4-hez képest a 6,4-es keddi

harmincszor erősebb.

A 12:20-as főrengést követték a tegnapihoz hasonlóan erőteljes, de a mainál kisebb rengések: három-négy perccel később volt egy 5,2-es magnitúdójú, pár percre rá egy 4,3-as, és azóta számos, 3,5-ösnél erősebb mozgás. Ezek is jól érezhetők önmagukban és akár károkat is tudnak okozni az epicentrumuk környékén. Várhatóan lesznek még rengések – tette hozzá Tóth László.

A szakember valószínűsíti, hogy nagy károk keletkeztek a rengés epicentrumának régiójában, a horvátországi Sisak (Sziszák) nevű település mellett, Zágrábtól mintegy 50 kilométerre dél-keletre.

A horvátországi főrengés szeizmográf-képe Budapesten (seismology.hu)

Bár a rengéshullámok erőssége út közben csillapodik, Magyarország jelentős részén lehetett érezni a jelenséget. A földrengéseket a középpontjuknál mért, az energiával arányos számmal (magnitúdó) jelölik, a távolabbi helyekre – így például most hazánkra – vetítve legfeljebb intenzitás-számokat szoktak mondani, ezek azonban még nem ismertek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Földrengés - Tóth László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást