Nyitókép: Honéczy Barnabás

Áll a bál a fővárosi kéményseprés körül

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2020. december 10. 18:55
Tiltakozik a Kéményseprők Országos Szakszervezete az ellen, hogy a főváros jövő tavasztól az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak adja át a budapesti kéményseprést. Féltik a cég 200 dolgozójának jövőjét, de tartanak attól is, hogy az OKF ennyi idő alatt nem tud felkészülni erre a speciális területre. Szerintük ugyanis Budapest mindig egy kicsit a „non plus ultra”-ja volt ennek a szakmának. Az általános főpolgármester-helyettes egyetért, a Főkétüsz jövője egyelőre bizonytalan.

Vámos Csaba tájékoztatása szerint a Fővárosi Önkormányzat a hét elején jelezte, hogy az egyébként 2024 márciusáig fennálló közszolgáltatási szerződést 2021. április 30-val fel kívánják mondani, átadva a feladatellátást – május elsejétől – a katasztrófavédelemnek. A városvezetés financiális okokra hivatkozott: miszerint az elmúlt hónapok különböző kormányzati intézkedései, ahogyan ők fogalmaztak, megszorításai miatt, nehéz anyagi helyzetbe került a főváros, így nem tudják a jövőben finanszírozni a budapesti kéményellenőrzéseket – tette hozzá a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Az, hogy az OKF-fel történt-e megállapodás a főváros részéről, a szakszervezet előtt nem ismert, kizárólag arról van tudomásuk, hogy az előzetes egyeztetések megrekedtek. Vámos Csaba megjegyezte, azon viszont

teljesen el vannak képedve, hogy a városvezetés arra kívánta buzdítani őket, hogy próbáljanak valamiféle nyomást gyakorolni a kormányzatra,

illetőleg a Belügyminisztériumra, hogy jogfolytonossággal vegyék át a munkavállalókat.

Vámos Csaba arra is kitért: a főpolgármester-helyettes részéről alternatívaként az az „egészen abszurd” ötlet is elhangzott, hogy miután megtörténik a fővárosi közműcégek egybeolvasztása, némi átképzést követően lehetőség nyílhat a továbbfoglalkoztatásra, amit azonban a szakszervezeti elnök nem tartana szakmai előmenetelnek egy 15–20 éve kisipari kézműves szakmában dolgozó kéményseprő számára.

A Kéményseprők Országos Szakszervezete momentán arra vár, hogy a főváros esetlegesen meggondolja magát, kihátrálva az elképzelése mögül. Az elnök emlékeztetett, a fővárosi kéményseprő vállalat a főváros egyik legkisebb cége, és

nem akarja elhinni, hogy a nem egész egyéves városvezetés alatt olyan szinten ment volna Budapest tönkre, hogy nem lehetne a szóban forgó közszolgáltatási szerződést a lejáratáig fenntartani,

hogy a katasztrófavédelemnek is legyen bőven ideje felkészülni arra, hogy a jövőben a fővárosi kéményellenőrzéseket is átvegye.

A Városháza terve

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak úgy fogalmazott, a feladatot eddig végző Főkétüsz jövője jelenleg bizonytalan, a Városháza a dolgozókkal együtt átadná azt az államnak, és jelenleg a Belügyminisztérium válaszára várnak.

A szakember szerint régóta ismert, hogy arról tárgyaltak a kormánnyal – és erről van megegyezés –, hogy a jövő évben átveszi az említett közszolgáltatási feladatot a katasztrófavédelem, és ezáltal a lakossági kéményseprési feladatokat ők látják el a fővárosban is. Szavai szerint ebben nagy szerepet játszik, hogy évek óta milliárdokat kell beletolni a rendszerbe a közös forintokból, hogy a szolgáltatás működni tudjon.

Szerinte a korábbi városvezetés sem járt abban sikerrel, hogy olyan cégstruktúrát tudjon kialakítani, vagy tevékenységi kört a Főkétüsznél, ami alacsonyabb költségből megvalósuljon, és ezért is folytatott folyamatos tárgyalásokat a jelenlegi városvezetés a Belügyminisztériummal. Ennek következményeként jelenleg két dolog kiemelendő:

  • Az első, hogy a hatályos szerződést megszüntetik, közös megegyezéssel felmondásra kerül, így május 1-jével a BM-on keresztül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság látja el a feladatot.
  • A második a Főkétüsz jövője, ami miatt – mint mondta – több aggodalom van a főpolgármester-helyettesben.

Terveik szerint ugyanis a céget átadták volna az államnak, biztosítva ezáltal a benne dolgozó, nagyságrendileg 340 embernek a jogfolytonos foglalkoztatását. Ebben a hiszemben voltak sokáig, majd kiderült, hogy a katasztrófavédelem nem támogatja ezt a lépést, egyelőre legalábbis. A soron következő közgyűlésen azonban arra kérik majd föl Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy tegyen újabb kísérletet arra, hogy a Városháza átadja a Főkétüszt az államnak a foglalkoztatottakkal együtt. Amennyiben ez nem történik meg, hogy a cég esetében a közfeladat eltűnik, tehát kénytelenek lesznek az ott dolgozókat elbocsátani, „majd a Belügyminisztérium, illetve a katasztrófavédelem nyilván felveszi majd őket, hiszen a munkát valakinek el kell látnia” – fogalmazott.

Kiss Ambrus végezetül arra is kitért, vizsgálják azt is, hogy a Főkétüsz kis része – piaci alapon – tud-e divízióként működni majd az újonnan létrjejövő „stadtwerkében”.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Áll a bál a fővárosi kéményseprés körül
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Városháza terve – Kiss Ambrus
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást