Nyitókép: Pexels.com

Szlávik János elárulta, hogy melyik a jó oltás

Infostart
2020. november 30. 12:04
Azt nem tudjuk megmondani, hogy az Európai Unió által eddig lekötött négyféle koronavírus-oltás közül melyiket kapják meg a magyar emberek, de amit végül Magyarországon engedélyezni fognak, azok közül mindegyik biztonságos és hatékony lesz – jelentette ki a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 stúdiójában.

Szlávik János a Ma este vasárnapi adásában kifejtette: számos országban kísérleteznek olyan vakcinával, amely az influenzaoltáshoz hasonlóan legyengíti, inaktiválja a vírust. Ezeknek az oltásoknak az egyszerűsége a legfontosabb, viszont nem érik el a megfelelő hatást. Ezeket az új koronavírus-oltóanyagokat nem csak most, 2020 január elején kezdték el fejleszteni, hanem jóval korábban, például az ebola ellen is már hatékonyan alkalmazták.

„Az a jó oltás, ami már rendelkezésünkre áll, továbbá minél hamarabb megkapja az ország, annál jobb lesz mindenkinek”

– fogalmazott Szlávik János, arra is kitérve, hogy az új típusú koronavírus állandóan változik, ezért többször is el lehet kapni. „A tudomány jelenlegi állása szerint egy genetikai állományában módosított vírust el lehet kapni körülbelül öt-hat hónappal az első fertőzés után. Ám a második fertőzés általában

sokkal enyhébb, és nem befolyásolja a vakcinák által kiváltott ellenválaszt.”

A vírusok által okozott genetikai mutációk egyelőre nem mutatnak olyan változásokat, amelyek a védőoltásokkal szembeni ellenállásra utalnának. Az infektológus szerint ez azért jó hír, mert azt erősíti, hogy az újonnan kifejlesztett védőoltások valamennyi, a Földön cirkuláló koronavírus ellen hatékonyak.

Az influenza esetében is megfigyelhető, hogy minden évben más és másfajta vírusok támadnak az emberiségre. Hozzá hasonlóan a koronavírus is képes kijátszani ezt a védelmet. Ennek egyelőre nincs jele, de az esetleges genetikai változásokra, mutációkra figyelni kell.

Hangsúlyozta:

„a kutatások jelentős része arra irányul, hogy az ilyen és hasonló világjárványokat már a kezdeti mutációk során meg tudjuk akadályozni.”

A koronavírus-tagadók meggyőzéséről szólva Szlávik János úgy fogalmazott, nagyon nehéz ellenük felvenni a harcot, „de aki látja a számokat, látja, hogy folyamatosan növekszik a fertőzöttek és az intenzív osztályon fekvők száma, a halottak száma, azoknak nagyon nehéz elhinni azt, hogy ez a vírus nem veszélyes”. A koronavírus ugyanis nemcsak a tüdőt és a különböző szervrendszereket támadja meg, hanem az immunrendszert is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!