Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Eddig a mentősök másfél százaléka fertőződött meg, egy százalék van karanténban

Infostart
2020. november 2. 14:16
A kieső emberek pótlása nem jelent problémát a mentőszolgálat szerint, a mentődolgozók érdekképviselete szerint súlyosabb a helyzet.

2020 márciusától napjainkig az Országos Mentőszolgálat állományának 1,5 százalékának volt pozitív a koronavírustesztje. Nagy részük már túl van a fertőzésen – írta a 24.hu megkeresésére a mentőszolgálat sajtóosztálya. Szoros kontaktként az állomány kevesebb, mint egy százaléka van karanténban.

Ha a fertőzés veszélye egy mentésirányítói műszakban jelentkezik, a feladatot azonnal másik mentésirányítói csoportok veszik át. Ez sem a hívások fogadásában, sem a tevékenység irányításában nem okoz fennakadást, hiszen az egységes rendszer egyik előnye éppen az országos kompatibilitás, ami azt jelenti, hogy a hívást bárhol is fogadjuk, a legközelebbi megfelelő mentőegység kerül riasztásra – közölte az OMSZ.

A kérdés azért vetődött fel, mert Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke ennél rosszabb állapotokról számolt be a Klubrádióban. Azt mondta, hogy fogy a létszám, egyre több mentős lesz koronavírusos, sokan tesztre várnak, és van olyan állomás, ahol majdnem mindenki elkapta a fertőzést.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója korábban arról beszélt, hogy a kapacitásaikat folyamatosan erősítik, és igyekeznek minden tünetes beteghez 48 órán belül eljutni. Míg kezdetben néhány száz megkeresés futott be hozzájuk, most már napi több mint 5000 igénylést kapnak, sőt, egyes napokon meghaladja a 12 ezret is.