Nyitókép: Pixabay

Az EMMI nem tart attól, hogy az orvosok tömegesen hagynák el a pályát

Infostart
2020. október 28. 21:21
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több ezer orvos aggodalmára válaszolt.

A Magyar Orvosi Kamara nyolcezer orvostól kapott visszajelzést, és a felmérésükből kiderült, hogy 77 százalékuknak az orvosbérekről szóló törvény a jelen formájában elfogadhatatlan. Az Emmi szerint többek között az ellenzék félremagyarázása tehet a bizonytalanságról - írta az atv.hu, miután választ kaptak kérdésükre, miszerint mi a tárca véleménye a felméréséről, és nem félnek-e attól, hogy sok lesz ezután a pályaelhagyó az egészségügyben.

"A Magyar Orvosi Kamara javaslatát fogadta el a Kormány, és ezután a parlament megszavazta minden idők legnagyobb orvosi béremelését, ami kedvező feltételeket nyújt az orvosok számára. Az orvostársadalom egy részének bizonytalansága abból fakad, hogy az ellenzék és egyes médiumok tudatosan félremagyarázták a törvényt. A Kormány, ahogy a törvény előkészítése során egyeztetett a MOK-kal, úgy a végrehajtási rendeletek kidolgozása során is egyeztetni fog. Nem tartunk attól, hogy orvosok tömegesen hagynák el a pályát" - írta az Emmi.