Nyitókép: szekesfehervar.hu

Öt tanár és egy fehérvári osztály került karanténba

Infostart
2020. szeptember 9. 08:46
Digitális oktatásra áll át egy osztály a Vasvári Pál Gimnáziumban.

Hétfőn derült ki, hogy pozitív lett a Vasvári Pál Gimnázium egyik diákjának koronavírustesztje. A lány osztályának és öt tanárának esetében rendeltek el hatósági házi karantént - írta a Fehérvár Médiacentrum.

Az érintett osztály digitálisan folytatja a tanulmányait, maximum két hétig, vagy amíg negatív teszteket nem produkálnak.

Horváth József igazgató elmondta, hogy a fertőzött gimnazista magas lázzal és erős rosszulléttel küzdött, de azóta már jelentősen javult az állapota, a többiek pedig jól vannak.

A hagyományos tanévkezdésről, a folyamatos készenlétről és az oktatási intézményekben a koronavírus-fertőzés felbukkanása esetén alkalmazott lépésekről részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára. Az interjút elolvashatja itt, vagy akár alább meg is hallgathatja teljes egészében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!