Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Indulhat a voksturizmus, 47 településen jön időközi választás ősszel

Infostart
2020. szeptember 1. 20:43
Tömegeket megmozgató népi elfoglaltságról van szó, amely csak nagyon ritkán bizonyíthatóan törvényellenes. Kényes időszak kezdődik szeptember 6-án.

Nem véletlenül ecsetelte hosszan az InfoRádió Aréna című műsorában a felszámolhatatlan voksturizmus problémáját Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda távozó elnöke, az Index rendőrségi források alapján most azt is feltárta, a 2019-es önkormányzati választások után 45 büntetőeljárás indult közokirat-hamisítás miatt - minden eljárást figyelembe véve 199.

  • Jelenleg pedig még mindig tart az eljárás 15 településen,
  • 17 ügy átkerült más hatósághoz,
  • 10 eljárás megszűnt,
  • egy feljelentést elutasítottak,
  • kettő pedig vádemelési szakaszba jutott.

A legtöbb nyomozás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében zajlott, illetve zajlik, Gyagyapáti, Hajce, Hejőszalonta, Sima, Tomor és Nyésta is érintett. Utóbbi településen

27-ről hirtelen 98-ra nőtt a szavazók száma,

"megfejtés" és végeredmény máig nincs, miközben a helyiek szerint 13-15 ember él a zsákfaluban életvitelszerűen.

A voksturizmusnak törvényi akadálya egyébként nem igazán van, ezért olyan bonyolult egy-egy ilyen eljárás,

elég egy ingatlantulajdonos írásos hozzájárulása vagy egy érvényes bérleti szerződés, és papír birtokában máris szavazhat bárki bárhol.

Nyésta mellett Várföldén, Kisberényben és Pettenden is megtörtént ez a "demográfiai csoda", de több helyen nem fellebbezett senki a végeredmény kihirdetése után.

Ez tehát intő jel az ősz előtt, szeptember 6-án ugyanis időközi választási dömping kezdődik Magyarországon, november végéig összesen 47 településen döntenek új vezető(k)ről.

  • A legfontosabb, ismertebb települések: Balatonszepezd, Balatonfűzfő, Szigliget, Balatonszemes, Cserdi, Mohács, Ráckeve, Kalocsa, Salgótarján.

Egy évvel ezelőtt a voksturizmus miatt négy helyen is meg kellett ismételni a választást, mert idegenek szavazatai döntöttek.