Nyitókép: MTI/Mészáros János

Rejtély, miben akadt el a HPV-oltás általánossá tétele

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2020. augusztus 21. 19:30
Bár a szaktárca azt állítja, hogy a vakcinára várnak a serdülő fiúk HPV-oltásához, az azt biztosító gyógyszercég az InfoRádióval azt közölte, hogy az oltóanyag már rendelkezésre áll. A szakma szerint az oltás megszervezése sem igényel plusz intézkedést, így a fiúk oltása már ősszel elkezdődhetne. A Nemzeti Népegeszségügyi Központ azonban hallgat a program indításáról.

A HPV, azaz a humánpapillóma-vírus felelős a méhnyakrák bizonyos fajtájának kialaukálásáért. A kórokozó szexuális úton terjed, és az utóbbi évek kutatásai szerint nem csak nőkre veszélyes - figyelmeztet Schaff Zsuzsa akadémikus, egyetemi tanár.

"A szájüregi, illetve a garati daganatok jelentős részéért felelős ez a vírus, viszont

férfiakban gyakoribb,

mint nőkben. Emellett a férfiaknak a gát tájékán is kialakulhatnak olyan, rosszindulatú daganatok, amelyet ugyancsak ez a vírus okoz."

Több európai onkológiai szervezet, valamint a WHO is azt javasolja, hogy a HPV elleni védőoltást ne csak a 9-14 év közötti lányok, hanem a hasonló korú fiúk is kapják meg, hiszen az nem csak a férfiakra veszélyes daganatok, de a méhnyakrák terjedését is megelőzhetné.

Magyarországon az állam a vakcinát 2014 óta térítésmentesen biztosítja a hetedikes lányoknak az iskolákban. Az egészségügyi államtitkár tavaly januárban beszélt arról, hogy a programot a fiúkra is kiterjesztenék, az erről szóló határozat pedig meg is jelent – mondja Schaff Zsuzsa.

"Kormányhatározat van, ami szerencsére tavasszal megjelent. Ez úgy fogalmaz, hogy a HPV-oltást kiterjesztik."

Az Emberi Források Minisztériuma az InfoRádióval azt közölte, hogy dolgoznak az oltás kiterjesztésén. A szükséges pénz hazai és uniós forrásból 3 évre biztosított. A tárca azt írta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelenleg az oltás kiterjesztéséhez elengedhetetlen feltételrendszer megteremtésén, így az ehhez szükséges oltóanyagok beszerzésén dolgozik.

A vakcinát biztosító MSD Pharma Hungary azonban megkeresésünkre azt közölte, hogy

a szükséges mennyiségű oltóanyag már a Népegészségügyi Központ rendelkezésére áll. A beadásához sincs szükség plusz intézkedésekre, mindössze a hetedikes fiúk szüleit kell értesíteni.

Ezt a házi gyermekorvosok egyesülete írta meg a szaktárcának, amikor ismételten kérték a fiúk oltásának elindítását – mondta az InfoRádiónak Póta György, elnök.

"Még nem kaptunk visszajelzést sem az Emmitől, sem az NNK-tól a felvetésünkre, de ebben a felvetésben leírtuk, hogy semmilyen technikai akadálya nincs annak, hogy idén a fiúk is megkaphatnák a védőoltást, ugyanazzal a lendülettel, amellyel a lányok."

A hetedikes lányok szeptember-októberben kapják meg a HPV-oltást. Arról, hogy a fiúk vakcinázása elkezdődhet-e idén, kérdést küldtünk a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, ám érdemben nem válaszoltak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
HPV-oltás fiúknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást