Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szeptemberben bevezeti a kormány az ingyentankönyvet - mindenkinek

Infostart / MTI
2020. július 20. 09:47
Már most szeptembertől 1,2 millió tanulóra - és családjára - érvényes lesz az intézkedés. A szakképzősökre is.

A 2020/21-es tanévtől már minden diák - összesen 1,2 millió tanuló - teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.

Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.

Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza.

Az államtitkár megjegyezte:

korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.

Úgy fogalmazott: a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.

Jelezte azt is: a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek a teljesen ingyenes tankönyvek.