Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Nagy a gond a Vámház körúton

Infostart
2020. július 17. 10:59
Csak egy kis helyen szakadt be az aszfalt, de tönkrement a villamospálya is, nem tudni, mikorra készül el a javítás.

Még kedd eset beszakadt az úttest a fővárosi Vámház körúton, emiatt azóta sem közlekedik a 47-es és 49-es villamos a Deák tér és a Szent Gellért tér között.

Mint a fotón is látszik, a lyuk nem nagy, de BKK az Index érdeklődésére azt közölte, hogy a hibaelhárítás gondos előkészítést és tervezést igényel, mert csak a gödör kibővítése és feltárása után dönthető el a szükséges beavatkozás mértéke. Ráadásul nemcsak a keletkezett üreget kell feltölteni, hanem a villamosvágányt is szabályozni kell, mert megsüllyedt.

Ehhez a sínszálakat el kell vágni, majd újra a megfelelő magasságba emelni, és utána újra össze kell hegeszteni. Ezután kerülhet csak sor az aszfaltozásra. A burkolatjavítások a tervek szerint a héten befejeződnek, e a villamosközlekedés újraindításáról később tájékoztatnak.

Szakemberek vizsgálják a villamos sínek között beszakadt útpályát a Vámház körúton. Fotó: MTI/Mónus Márton