Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Erzsébet-tábor: nem egyszerűen gyermekfelügyeletről van szó

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. június 25. 11:15
Fertőtlenítőpontokat telepít a kormány az Erzsébet-táborokba. A szükséges anyagokat a Mol biztosítja. Az Erzsébet-táborok a koronavírus-járvány miatt idén napközis rendszerben működnek, 80 ezer gyerek részvételével.

Június 29-én 800 település 5000 helyszínén indulnak el az Erzsébet-táborok, amelyekben összesen 80 ezer gyerek vesz részt, ismertette egy Gyálon tartott sajtótájékoztató alkalmával az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin hozzátette, a táborok mottója idén a biztonság lesz.

A Mol ehhez járul hozzá

13 ezer liter kézfertőtlenítővel, mintegy 36 millió forint értékben,

tájékoztatott Ratatics Péter, a magyar olajtárasság ügyvezető igazgatója.

Az Erzsébet-táborok idén a koronavírus-járvány miatt nem ottalvósak lesznek, erről Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára beszélt az Országgyűlésben. „Legfeljebb 20 fős csoportokban lesznek napközis táborok, de ami fontos, hogy ezek a táborok

napi négyszeri étkezést is jelentenek a gyerekek számára

egy jelképes napi térítési díj mellett, száz forintos nagyságrendben. A táborok reggel 8-tól délután 5-ig tartó, tartalmas programokat biztosítanak: sport, egészséges életmód, környezettudatosság, hagyományőrzés, kézművesség, önismeret és közösségépítés tematikákkal – sorolta a politikus.

Rétvári Bende szerint tehát nem pusztán gyermekfelügyeletről van szó, hanem olyan tanulásról, nevelésről is, amivel a gyerekek gazdagabban tudnak hazatérni. Mindemellett a közösségi szellem is erősödhet, de a külsős programok is nagy hangsúlyt kapnak. Az államtitkár végezetül megjegyezte, hogy miután különféle új szabályok vannak érvényben,

az Erzsébet-táborok is a vírussal kapcsolatos tájékoztatással kezdődnek,

hogy mindenki jobban odafigyeljen, megelőzendő az esetleges fertőződést.

Az Országgyűlés a közelmúltban törvényt is alkotott a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által szervezett Erzsébet-táborokról, a kormány pedig bejelentette, hogy felújít három táborhelyszínt: Zánkán, Fonyódligeten és Erdélyben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erzsébet-tábor: nem egyszerűen gyermekfelügyeletről van szó
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást