Nyitókép: Máthé Zoltán

Veszélyhelyzet: már minden második kullancs fertőzött lehet

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2020. június 21. 10:55
Egyes területeken minden második kullancs hordozza a Lyme-kórt, ezerből egy pedig az agyvelőgyulladás kórokozóját. Ha időben eltávolítjuk a kullancsot, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye.

Viszonylag sok most a természetben és a városi parkokban is a kullancs, jelentős részük ráadásul emberre is veszélyes kórokozókat hordoz – mondta az InfoRádiónak Földvári Gábor, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

"A leggyakoribb kórokozó – amire a legnagyobb esély van, hogy elkapjuk, ha nem távolítjuk el időben a kullancsot a testünkből – a Lyme-kórt okozó borrelia nevű baktérium" – közölte a szakértő. Ez

akár a kullancspopuláció harmadában is jelen lehet, sőt, néhol a felében is ott van.

Vagyis tízből öt kullancs is hordozhatja a borrelia nevű baktériumot.

"Ez még nem jelenti azt, hogy ebből a csípésből lesz is Lyme-kór, kell hozzá az is, hogy hosszú ideig benne hagyjuk a kullancsot, illetve az, hogy az immunrendszerünk is hagyja elszaporodni a baktériumot, ha nem eléggé erősen reagál ellene" – mondta Földvári Gábor.

A Lyme-kór után a második leggyakoribb, kullancsok által terjesztett betegség az agyvelő- és agyhártyagyulladás, ennek a vírusa azonban jóval ritkább, csak néhány ezrelék az aránya, vagyis nagyjából minden ezredik kullancs fertőzött. Földvári Gábor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy

ez a betegség nem gyógyítható,

nincs rá speciális gyógymód, mint antibiotikum a Lyme-kórra. "A jó hír viszont, hogy van vakcina, védőoltás a kullancs-enkefalitisz ellen" – tette hozzá a szakértő.

A kullancscsípés ellen számtalan rovarriasztó spray-t és krémet lehet vásárolni, de kiránduláskor a hosszú szárú nadrág és felső, illetve a sapka is nagy segítséget jelenthet. Ha mégis összeszedtünk egy kullancsot, a megbetegedés valószínűsége jelentősen csökkenthető, ha röviddel a csípés után eltávolítjuk az ízeltlábút. Jól ismert szabály, hogy a testét nem szabad összenyomni, krémmel megfullasztani – a

patikákban kapható különböző csipeszekkel, egyetlen mozdulattal

távolíthatók el a vérszívók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Durván elszaporodtak a fertőző vérszívók
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást