Nyitókép: Forrás: Pixabay.com

Nagy engedményt kaptak a jogosítványra hajtók

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. június 19. 05:00
Fél évvel hosszabbodnak meg a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidők – közölte az InfoRádióval a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Érsek István emlékeztetett, a jogosítványszerzéssel kapcsolatban, így a képzésre, valamint a vizsgáztatásra vonatkozólag több határidőt határoznak meg a jogszabályok.

Miután rengeteg megkeresés érkezett mind a vizsgaközponthoz, illetve magához az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, ahol egyébként ismert volt is probléma, hogy a veszélyhelyzet miatt gondok merülhetnek fel, a tárca a jogszabályok megváltoztatásával

180 napra, vagyis hat hónapra hosszabbította a határidőket,

hogy senkit ne érjen hátrányosan a vizsgáztatások szünetelése – fogalmazott az InfoRádiónak a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár.

A határidőkkel kapcsolatosan kifejtette, a járművezetést illetően alapvetően az elméleti vizsgák megkezdésére és azok letételére, valamint az utolsó forgalmi vizsga teljesítsére vonatkoznak határidők, amely a jelen időszakban az ITM becslése szerint mintegy 8 ezer ember érintenek. Így ezeket kellett kitolni, hiszen sokak utolsó „megmérettetése” éppen a veszélyhelyzetre esett volna. Kérdésre válaszolva hozzátette, ez egy

jelentős anyagi hátrányt is jelentett volna az érintettek számára,

ugyanis, ha valaki nem teljesíti időben a vizsgáztatási kötelezettségeket, akkor akár a teljes képzés megismétlésére is szükség lehetett volna, ami egy B-kategóriás kurzusnál 200 ezer forintot meghaladó költséget jelent, de egy teherautóvezetői vagy buszvezetői jogosítvány ára a 300 ezer forintot is elérheti.

Érsek István arra is kitért, miután néhány hetes szünet után májusban feloldásra kerültek a vizsgáztatások, a pandémiás helyzetre figyelemmel, fokozott elővigyázatossággal láttak újból munkához. A korlátozások a veszélyhelyzet megszüntetésével párhuzamosan lazulnak, ugyanakkor továbbra is készültségben zajlanak a számonkérések, hogy azok senki számára ne jelentsenek felesleges kockázatot.

A közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár hozzátette, természetesen arra is tekintettel vannak, hogy várhatóan egyre többen szeretnének majd vizsgáztatni, ami a kapacitások növelését fogja igényelni a vizsgaközpont részéről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jogosítványszerzés - módosulnak a határidők – Érsek István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást