Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Toni Albir

Valódi értékeket fog teremteni az 5G technológia

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2020. június 15. 05:40
Az ötödik generációs mobiltechnológia az élet minden területére komoly hatással lesz, az emberek magánéletében és a gazdaságban is pozitív változásokat hozhat – hangsúlyozta az InfoRádióban Mácz Ákos, az 5G Koalíció vezetője.

A szakemberek három fontos tulajdonságát szokták kiemelni az 5G technológiának: az első és legfontosabb – és talán mindenki számára leginkább érthető – az extra, ultranagy sebesség. A mostani átlag, negyedik generációs mobilsebességekhez viszonyítva az 5G csúcssebessége akár több százszorosa is lehet – mondta az InfoRádióban Mácz Ákos, az 5G Koalíció vezetője.

A másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy ez a technológia egy időben jóval több végpontot – eszközt, mobiltelefont, érzékelőt – tud egy időben kiszolgálni,

négyzetkilométerenként akár egymilliót is.

Budapest népsűrűsége 3300 fő körül van négyzetkilométerenként, akkor minden fővárosinak lehetne háromszáz darab olyan eszköze, vagyis végpontja, amelyik az 5G-hálózatba van kötve, és azokat egyszerre ki tudná szolgálni - fejtette ki.

A harmadik legfontosabb tulajdonsága az 5G-nek pedig a rendkívül gyors válaszidő, reakcióidő - mondta Mácz Ákos. Megemlítette, hogy az ember reakcióideje körülbelül 300-350 milliszekundum. Ezzel szemben

az 5G válaszideje mindössze 1 milliszekundum lesz.

Elmondta azt is, hogy a technológia hasznosítására például a közlekedésben lesz majd lehetőség.

"Az 5G nem csupán a hétköznapjainkat fogja átalakítani, vagy a mobiltelefonálási szokásainkat – de igen azt is, a kezdetekben. De át fog alakítani számos nemzetgazdasági ágazatot is, például az ipart, a mezőgazdaságot, a közlekedést, az egészségügyet, a médiát vagy a szórakoztatóipart is" - mondta Mácz Ákos. Hozzátette: mindenütt lesznek majd olyan felhasználási esetek, amelyben radikális változásokat hoz majd az ötödik generációs mobiltechnológia.

"Valódi értékeket fog teremteni mind a gazdaság szereplőinek, mind a társadalomnak"

- hangsúlyozta a szakember.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az 5G gyakorlati hasznáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást