Nyitókép: Pixabay

Egyértelművé tette Gulyás Gergely az önkormányzatokra vonatkozó szabályokat

Infostart
2020. május 28. 16:30
Nem kompenzálják a gépjárműadó-bevételt, miközben az államnak ezermilliárdos nehézségei vannak - tette egyértelművé Gulyás Gergely a Kormányinfón. Legalábbis nem most. Külön szóba került Budapest helyzete.

Egyre-másra érdeklődnek az önkormányzati vezetők nyilvánosság különböző eszközein keresztül, hogy a járványhelyzet miatt szükségessé vált kormányzati döntések következtében elveszett bevételeiket milyen módon fogja a kipótolni a kormány.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy a helyhatóságok és a kabinet között vita van a költségvetési források és támogatások kapcsán.

Bejelentette viszont, hogy bár az állami költségvetés forrásai csökkennek,

az önkormányzatok 16 százalékkal több pénzzel - 858 milliárd forinttal - tervezhetnek jövőre,

mint idén.

A szolidaritási adóval kapcsolatban tisztázta: azt nem az állam veszi el az önkormányzatoktól, hanem a gazdagabb önkormányzatok adják a szegényebbeknek, az ezzel kapcsolatos vita tehát "legfeljebb az önkormányzatok közötti forráselosztási vitaként értelmezhető", az állam nem részesül ebből a pénzből.

A benyújtott költségvetéssel kapcsolatban Karácsony Gergely budapesti főpolgármester arról panaszkodott, hogy a benne szereplő szolidaritási adóval kivéreztetik az önkormányzatokat. Ezzel kapcsolatban - újságírói kérdésre válaszolva - Gulyás Gergely Budapest többletterheiről elmondta, azt reméli, hogy a főváros bevételei nőnek a legjobban, de ez "sok minden mástól is függ".

Kijelentette, az önkormányzatok az államnál jóval kisebb mértékben vállaltak részt a védekezésben, de ez a fővárosi önkormányzatot a lehető legcsekélyebb mértékben érintette, "sokkal kisebb mértékben, mint bármely más önkormányzatot", gépjárműadó-bevétele nincs, idegenforgalmiadó-bevétele nincs, tehát

a "szerényebb mértékű" elvonások jó részéből Budapest eddig is kimaradhatott.

Emlékeztetett: 2010 után a kormány az önkormányzatokat majdnem 1400 milliárd forintnyi államadósságtól szabadította meg, nőttek az adóbevételeik, ehhez képest a gépjárműadó központi költségvetésbe irányítása "rendkívül szerény mértékű elvonás" Gulyás Gergely szerint.

"A szolidaritási adó tekintetében Budapestnek eddig valóban volt egy kedvezménye, de ez kizárólag a fővárost érintette, ennek a kedvezménynek a mértéke csökken jelentősen 2021-ben" - tette hozzá.

Végezetül pedig kérte, hogy az egész országtól kért szolidaritásban a főváros vezetése is vegyen részt, az állam veszteségei ugyanis mindeközben ezermilliárdosak.

A gépjárműadó-bevétel miatti kiesést a kormány olyan mértékben kívánja pótolni, amilyenben azt az ország teljesítménye lehetővé teszi majd - tette még hozzá Gulyás Gergely.