Nyitókép: pexels.com

Számadás: 221 ezer munkahelyet védett meg eddig a kormány

Infostart / InfoRádió
2020. május 21. 18:01
A Miniszterelnökséget vezető miniszter friss számokat közölt a munkahelyek megvédéséért indult háború frontjáról.

Százezrek veszítették el a megélhetésüket Magyarországon a koronavírus-járvány miatt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón pontos számadatokat közölt a helyzet súlyosságának érzékeltetésére.

"Álláskeresési járadékben 101 447-en, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban pedig 71 235-en részesülnek, tehát majdnem 173 ember az, aki keres állást, dolgozni szeretne, de nem talált munkát" - szögezte le a tárcavezető.

Bejelentette: a kormány

100 ezerrel megemeli a közfoglalkoztatotti keretet. Ebből eddig 5000 helyet töltöttek be

a járvány kezdete óta, de 3000 új állást a honvédségnél is létrehoznak, itt már a szerződés aláírásával is jár 100 ezer forint az érintettnek, ezt követően fizetést és kiképzést kap.

Az állami munkahelymegőrző és bértámogatási rendszernek is megvannak az első eredményei:

  • 106 ezer munkavállalóra nyújtották be a kérelmet, 99 százalékban sikeresen
  • a k+f szektorban 9300 tudós és kutató munkahelymegtartására érkezett támogatási kérelem
  • a beruházásösztönző programban részt vevő cégek azt vállalták, hogy 96 ezer munkahelyet őriznek meg.

Összességében 221 ezer munkahelyet sikerült megóvni - adta össze Gulyás Gergely.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kormányinfo - Gulyás Gergely a munkanélküliségről és a támogatásokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást