Nyitókép: Bodnár Boglárka

Ottalvós táborokat is lehet szervezni

Infostart
2020. május 21. 08:04
Újabb fontos, a gyerekeket érintő változásról döntött a kormány.

Június 16-tól a gyermek- és ifjúsági táborok, napközi és ottalvós szervezésben egyaránt megtarthatóak - jelent meg az erről szóló kormányrendelet a legújabb Magyar Közlönyben, amely az óvodák és bölcsődék újranyitásáról is rendelkezik.

„Nagyon örülünk a döntésnek és különösen annak, hogy nem várt a kormányzat a hónap végéig. Így a szülőknek is több idejük van a foglalásokra, illetve a táborszervezők, akik eddig startpisztoly eldördülésére vártak, folytathatják a szervezést, megnyithatják a jelentkezéseket!” – mondta a döntésről Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu vezetője.

Az ottalvós táborok leginkább a 10-12 évnél idősebb gyermekeknek és szüleiknek voltak fontosak, hiszen ennek a korosztály többsége ezt a tábortípust választja.

Az idei évben mind a napközis, mind az ott alvós táborok esetében kiemelt feladat az egészségügyi előírások betartása és betartatása, ami érinti a szülőket is. Az alábbi teendőket kell elvégezni a táborszervezőknek és a táborozók szüleinek:

  • csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt a táborokban, ezt mindenkinek nyilatkozattal kell igazolni (a nyilatkozat a 12/1991. (V. 18.) NM rendelet mellékleteként érhető el),
  • a tábornyitáskor kötelezően fertőtleníteni kell, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani rögtön a kezdéskor,
  • ha valaki megbetegszik a táborban, el kell különíteni. Az elkülönített gyermek mellé személyzetet kell rendelni, akinek részére a táborszervező kötelessége védőfelszerelést biztosítani, valamint
  • azokban a táborokban, ahol több mint 300-an vannak, kötelezően egy orvosnak is kell a helyszínen lenni.

A Táborfigyelő vezetője szerint idén várhatóan kevesebb táborhely lesz, mint táborozni vágyó gyermek, és a helyekért nagy roham várható.